Gombaszögi piknik az együttműködés jegyében

Gombaszögi piknik az együttműködés jegyében
Gombaszög |

Gombaszögön gyűltek össze csütörtökön a szlovákiai magyar pártok képviselői, hogy a jövőbeli együttműködésről egyeztessenek.

Mivel a magyar pártok mindegyikében megtörtént a tisztújítás, eljött az ideje, hogy meginduljanak a tárgyalások az együttműködésről, melyet – legalábbis papíron – mindenki szeretne. Az Összefogás mozgalom ennek jegyében szervezett közéleti pikniket Gombaszögre. Mózes Szabolcs az Összefogás vezetője lapunknak elmondta, hogy a céljuk az volt, hogy létrehozzanak egy fórumot, ahol megindulhat az őszinte együttműködés. „Világos, hogy ma nem fog megoldódni minden, de elkezdődhet a párbeszéd” – mondta. Orosz Örs köszöntőjében kiemelte a helyszín, a gombaszögi pálos monostor szimbolikus jelentőségét, mely korábban rettenetes állapotban volt, mára azonban megindult a rekonstrukciója. „Ha világos a cél, akkor – ha lassan menetelve is – de szép eredményeket tudunk elérni” – mondta.

A rendezvényen három panelbeszélgetésre került sor. Az elsőben Agócs Attila (Híd), Bauer Ildikó (Összefogás), Cziprusz Zoltán (MKP), Rigó Konrád (Híd), Orosz Örs (Összefogás) és Varga Tibor (MKP) beszélgettek a leendő egység hogyanjáról. Abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy a múlt év hibáin már nem érdemes rágódni, inkább a jövő felé kell tekinteni. A jövőbeli együttműködés formáját illetően senki nem akart előre szaladni, mivel a kérdés túl sok konfliktust generálhat. Orosz ugyanakkor kiemelte, hogy teljes szlovákiai magyar közösséget nem lehet „egy zsákba gyömöszölni”, ezért ő jó ötletnek tartja a platformok létrehozását. Ezzel Bauer és Cziprusz is egyetértett. Agócs Attlia viszont úgy gondolta, hogy a formánál sokkal fontosabb a cél, ami a parlamentbe jutás és az érdekérvényesítés kell, hogy legyen. Agócs a másik fontos alapvetésként azt nevezte meg, hogy nyitni kell a többi kisebbség, főleg a romák felé, és ki kell zárni a szélsőségeseket. Rigó Konrád ezt azzal egészítette ki, hogy konkrét ügyek mentén kell kipróbálni az együttműködést, példaként a Szoroskői alagutat hozta fel, melynek ügyében a magyar pártok közösen léphetnének fel. A beszélgetők mindenkori szlovák és magyar kormány felé a pragmatikus hozzáállást részesítenék előnyben. Agócs az agyelszívástól a vazallusi viszonytól óvott. Orosz Örs az egyenlő partneri viszony fontosságát emelte ki, valamint Varga Tiborral együtt emlékeztettek a Magyarországról érkező támogatások fontosságára.

A második panelbeszélgetés az összefogás megteremtésének lehetséges kereteit feszegeti, a harmadik pedig a pártelnöki vita, Forró Krisztián (MKP), Mózes Szabolcs (Összefogás) és Sólymos László (Híd) részvételével. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?