Gašparovič nem változtatna a Čentéš-ügyben hozott döntésén

Pozsony |

<p>A lassanként leköszönő Ivan Gašparovič államfő szerint a sajtó úgy írt róla, amikor nem akarta főügyésszé kinevezni Jozef Čentéšt, mintha gyilkos lenne.&nbsp;</p>

Erről a SITA hírügynökségnek adott interjújában nyilatkozott a köztársasági elnök. „Attól a pillanattól kezdve, hogy Čentéš urat nem neveztem ki, minden voltam” – mondta Gašparovič. Utalt Juraj Poláček blogbejegyzésére, amelyben arról írt, hogy az elnök felelős lehet Michal Bobák erdész haláláért. Az elnöki hivatal ismeretlen személy elleni feljelentése alapján a rendőrség előbb rágalmazás miatt indított eljárást, majd a blogbejegyzést a társadalmi együttélés elleni kihágásként viszgálták. Gašparovič az eljárás ellen panaszt tett. Ivan Gašparovič elmondta, küzdelmei két évében a polgárok mindenhol, ahol csak megfordult, a támogatásukról biztosították, s arra biztatták, ne adja fel. „Nem adtam fel” – mondta az államfő. Korábbi döntéseit nem bánta meg, nem változtatna azon sem, hogy az előző megbízatási időszakban a parlament által főügyésszé választott Čentéšt nem nevezte ki. „Nem voltak semmilyen ellentmondásos döntéseim, Nem változtatnám meg a főügyész kinevezését illetően hozott döntésemet se” – szögezte le Gašparovič.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?