Galko szerint egyre többet költ a katonai hírszerzés

Pozsony |

<p>A katonai hírszerzés tavaly 60 százalékkal többet költött, mint amennyit az eredeti költségvetése megengedett volna.</p>

Erről Ľubomír Galko volt védelmi miniszter, az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS) nyilatkozott csütörtökön.

A kiadások szerinte sokkoló, őrült módon emelkedtek. Azt mondta, akkor, amikor adókat emelnek, a katonai hírszerzés, amelyet vagyonkimentéssel, mutyival gyanúsítható személyek vezetnek, egyre többet kap.

Galko szerint a háttérben a kormányzó Smeren belüli hatalmi harc húzódik meg: az egyik klikk Robert Fico kormányfő körül formálódik, a másik, Martin Glváč körüli pedig egymás után veszti el a választásokat (legutóbb a megyei választást), s egy új hatalmi központ kiépítésével igyekszik megőrizni a befolyását.

Martina Balleková, a védelmi minisztérium szóvivője közölte, Galko újabb hazugságáról van szó. Emlékeztet, a volt minisztert azért váltotta le Iveta Radičová előző kormányfő, mert a sajáát javára brutálisan visszaélt a katonai hírszerzéssel.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?