Folytatódik a Kuciak-ügy tárgyalása

Kuciak-tárgyalás

Kedden folytatódik a Ján Kuciak újságíró meggyilkolásával és az ügyészek meggyilkolása előkészítésével kapcsolatos ügy tárgyalása a bazini Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS). „A bizonyítás jelentős részét már elvégezte a bíróság” – mondta Ružena Sabová, a szenátus elnöke.

A tárgyalást nem sokkal azután, hogy elkezdődött, mintegy 30 percre felfüggesztették, hogy az előző tárgyalási napok jegyzőkönyveit kézbesítsék az érintetteknek.

A szünet után Sabová közölte, a szenátus beleegyezett abba, hogy a záróbeszédeket és az ítélethirdetést hangfelvételen rögzítsék. A főtárgyalás május 12-én és 19-én folytatódik.

A bíróság kedden folytatja az ügyiratok felolvasását. Felolvassák egyebek mellett a vádlottakról szóló, a büntetés-végrehajtási intézetek által készített értékeléseket, illetve a Nemzeti Autópálya Társaság (Národná diaľničná spoločnosť – NDS) által rendelkezésre bocsátott információkat. Meghallgatják a Miroslav Marček kihallgatása során készült felvételt, majd Darko Dragič vádlottat a szabadlábra helyezési kérelmével kapcsolatban.

A szenátus még nem döntött Darko Dragič tanúkihallgatásra irányuló kérvényéről. Sabová tájékoztatott arról, hogy a többi bizonyítási indítványt visszavonták az ügyészek, a sértettek jogi képviselői, a védőügyvédek és a vádlottak.

A Kuciak-gyilkosság ügyében 2018 februárjától tárgyal a bíróság Marian Kočner és Alena Zsuzsová bűnösségéről. A ŠTS eredetileg felmentette őket a vádak alól, de a Legfelsőbb Bíróság 2021 májusában visszaadta az ügyet az elsőfokú bíróságnak. Három döntés jogerős. Miroslav Marček és Szabó Tamás 25, Andruskó Zoltán 15 év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Négy személy – Marian Kočner, Alena Zsuzsová, Dušan Kracina és Darko Dragič – ellen vádat emeltek Maroš Žilinka jelenlegi főügyész, Daniel Lipšic jelenlegi különleges ügyész és Peter Šufliarský volt helyettes főügyész meggyilkolásának előkészítése miatt. Szabó Tamás ügyét külön eljárás keretében tárgyalták, a bíróság bűnösnek találta. A vád szerint Žilinka és Lipšic meggyilkolására 2017 őszén érkezett megbízás Kočnertől. Šufliarský likvidálására körülbelül egy évvel később.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?