Folytatódik a belharc az SDKÚ-ban

Pozsony |

<p>Veszekedéssé fajult a vita Pavol Frešo, az SDKÚ elnöke és Viliam Novotný, a párt volt alelnöke között, miután Frešo a párt tagjainak küldött levélben &bdquo;méltatta&rdquo; korábbi alelnökét.&nbsp;</p>

Kiszolgált pártkádernek nevezete Novotnýt, aki még a kassai önkormányzatba sem képes bejutni, csak a párt alapszabályát tanulmányozza azért, hogy ki tudja záratni a párt sikeres, demokratikusan megválasztott vezetőit. Novotný szerint azonban Frešónak kellene eldöntenie, hogy ártani vagy használni akar-e az SDKÚ-nak, az utóbbi esetben pedig a legjobb lenne, ha lemondana. Nem bírja ugyanis a párttagok bizalmát, ezt mutatja a hétvégi bizalmatlansági szavazás eredménye is, ahol 160 küldött a leváltására szavazott, és mindössze 48 volt Frešo mellett. „Mit akarsz? Ki akarod zárni a páttagok háromnegyedét? Nem látom a célodat. Miniszterelnök, miniszter vagy csak megyeelnök akarsz lenni? Vagy csak a megyeelnöki székben akarsz üldögélni?” – tette fel kérdéseit Frešónak Novotný. A hétvégén az SDKÚ ifjúsági szervezete is kongresszust tart, amelyen várhatóan döntenek arról, hogy elhagyják az SDKÚ-t. Az Új Generáció elnöke, Tomáš Smutný szerint Frešónak a múlt heti pártkongresszus után nincs joga megtartani a pártelnöki posztot. (lpj, TASR, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?