Folynak a tárgyalások arról, hogy Szlovákia tarackágyúkat szállít Ukrajnának

Jaroslav Naď
Pozsony |

Folytatódnak a tárgyalások arról, hogy Szlovákia Zuzana 2 önjáró lövegeket szállít Ukrajnának – erősítette meg Martina Kovaľ Kakaščíková, a védelmi tárca szóvivője. Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter korábban arról tájékoztatott, hogy előrehaladtak a tárgyalások a tarackágyúk leszállításáról.

Naď hétfőn videokonferencia keretében egyeztetett ukrán kollégájával, Olekszij Reznyikovval. A szóvivő tájékoztatása szerint a háborús helyzetről és a további szlovák segítségről tárgyaltak. „Ukrajna továbbra is számíthat a segítségünkre. Senki sem tudja, mikor ér véget ez a szomorú és értelmetlen konfliktus, de egy biztos – a demokratikus világ összefogott és segít a megtámadott országnak. Szlovákia ebben élen jár. Ukrajna továbbra is bízhat bennünk” – jelentette ki Naď.

A tárca tájékoztatása szerint Reznyikov köszönetet mondott az eddigi humanitárius segítségért és a hadifelszerelésért is, és kiemelte, hogy ennek köszönhetően több ezer ember életét sikerült megmenteni. „Egyúttal köszönetet mondott, hogy Daniel Zmeko tábornok, a szlovák fegyveres erők vezérkari főnöke a napokban személyesen kereste fel Ukrajnát és az országon belül olyan térségeket, ahol intenzív harcok folynak” – tette hozzá a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?