Figeľ: Gašparovič ne írja alá az alkotmánybíróságról szóló törvényt!

Pozsony |

<p>Ján Figeľ, az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke felszólította Ivan Gašparovič államfőt, hogy ne írja alá az alkotmánybíróság szervezeti felépítéséről szóló, nemrégiben módosított törvényt.&nbsp;</p>

Ha a köztársasági elnök aláírja a megváltoztatott jogszabályt, lehetővé válik, hogy olyan alkotmánybírók is dönthessenek Jozef Čentéš ügyében, akiket korábban elfogultság okán kizártak a döntéshozatalból. Az előző parlament által főügyésszé választott Čentéš azért fordult beadvánnyal az alkotmánybírósághoz, mert az államfő az év elején úgy határozott, nem nevezi ki őt a posztra. 

"Megjegyzem, az elnök személyesen is szereplője és résztvevője ennek a jogviszálynak - figyelmeztet Figeľ. – Ha Smer párt parlamenti szavazással ismét úgy dönt, hogy lehengerli az alkotmányosságot és a jogállam elveit, a törvényes formálisan az elnök aláírása nélkül is hatályba lép." A KDH vezetője kifogásolja azt is, hogy Ivetta Macejková, az alkotmánybíróság elnöke minden jogalap nélkül adta át az ügyiratokat olyan bírónak, akit hatályos módon zártak ki a döntéshozatalból, miközben a törvényesen kijelölt Ladislav Orosz alkotmánybírónak nem adja át.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?