Ficót kihallgatta a rendőrség! Nézzük, mit mondott nekik az irodájában történt lopásról!

pluska

Robert Fico a hétvégi házból kikerült felvételeken arról is beszél a jelenlévőknek, hogy az irodájából aranyérméket és 50 ezer eurót loptak. A Smer elnöke ez ügyben nem értesítette a rendőrséget, csakhogy Ondrej Dostál (SaS) képviselő és  Lucia Ďuriš Nicholsonová európai parlamenti képviselő megtették helyette. Ezt mondta a kihallgatásán!

A Robert Fico volt miniszterelnök a hétvégi házban történt titkos találkozón Marek Para és Pavol Gašpar ügyvédeknek, valamint Miroslav Bödör oligarchának arról is beszélt, hogy az irodájából 50 ezer euró és aranyérmék tűntek el. Csakhogy a Smer elnöke nem értesítette a hatóságokat, mivel nem akart magyarázkodni a rendőrségnek.

Kapcsolódó cikkünk

Ondrej Dostál képviselő azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és két bűncselekmény miatt is feljelentést tett. "Az első büntetőfeljelentés magára a lopásra vonatkozik. A második pedig bűncselekmény bejelentésének elmulasztása miatt történt” – írta a képviselő a közösségi oldalán.

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?