Fico minden harmadik állítása valótlan volt

Pozsony |

<p>Robert Fico április elején értékelte kormánya első három évét, amelynek során 100 intézkedést emelt ki. A demagog.sk nevű portál szerint szinte minden harmadik felsorolt érv hibás vagy hamis volt.</p>

Egy hónappal ezelőtt Robert Fico megdicsérte kormányát az első három évben végzett munkáért. Ezt 100 pozitív intézkedéssel igazolta. „Megszüntették Szlovákia ellen a túlzottdeficit-eljárást, és az Európai Bizottság az országot az eurozóna négy, legfelelősségteljesebb költségvetésű országait tömörítő elit csoportjába sorolta” – jelentette ki például a kormányfő. A demagog.sk, politikusok kijelentései értékelő internetes portál szerint azonban ez nem igaz. Ugyan valóban leállította Szlovákiával szemben a bizottság a túlzottdeficit-eljárást, de nem sorolta be az országot a négy legalacsonyabb hiánnyal rendelkező ország közé.

„Történelmi” minimálbér-emelés

Hasonló állításból, amikor a kormányfő igazolhatóan nem mondott igazat, még hetet talált a demagog.sk. Ilyen például a minimálbérről szóló állítása. „A minimálbér történelmi mértékben emelkedett, a 327 eurós 2012-es szintről 380 euróra nőtt 2015-re” – ismételte el többször is Fico. Ennél azonban két alkalommal is nagyobb mértékben nőtt a minimálbér. Ez 53 eurós, illetve 16,2 százalékos emelkedést jelent.

Nagyobb növekedést mutat azonban a minimálbér a második Dzurinda-kormány idején 2002 és 2005 között: akkor 54 euróval emelkedett, ami azonban akkor – mivel a minimálbér még jóval alacsonyabb volt – 47 százalékos emelkedést jelentett. De Fico arra már igazán emlékezhetett volna, hogy a 2006–2009 közötti időszakban, tehát az ő első kormánya idején is jóval nagyobb volt az emelkedés: 113 euróval lett magasabb a bér alsó határa, ami akkor 62 százalékos emelkedést jelentett.

Lakástámogatások

Nem mondott igazat Fico az állami lakástámogatással kapcsolatban sem. Az elemzés két állítását cáfolja. Az egyik szerint 2015-ben 118 millió euróval nő az alap költségvetése, amelyből 25 ezer lakóépület újítható fel. Ezzel szemben az alap költségvetése 103,5 millió euróval nő – ez is uniós forrásból – a maradék 14,5 millió az előző évekből származó maradék. Az állami lakásalap jelentése szerint az összegből nem 25 ezer, hanem csak 22 ezer lakóegység vagyis lakás felújítása lehetséges, tehát az alap nem is lakóépületekről beszél, hanem csak lakásokról. Ez lényeges különbség, hiszen egy panelházban több tucat lakás van.

A másik állítás ehhez képest csak egy „apróbb” tévedést tartalmaz: Fico azt állította, hogy 2014-ben évközi szinten 70%- kal több pénz jutott lakásépítésre, vagyis mintegy 38 millió euró, ami a legtöbb 2007 óta. Elég lett volna elővennie a saját első kormánya idejére vonatkozó adatokat, és láthatta volna, hogy 2008-ban 47 milliót, 2009-ben pedig 57 milliót fordítottak erre a célra.

Nincs teljesen tisztában a kormányfő a törvényalkotás folyamatával sem. Április közepén kijelentette, hogy „a parlament elfogadta az egyik legnagyobb jogi reformot Szlovákia létrejötte óta – a polgári peres eljárás új szabályozását, amely megteremti a feltételeit a hatékonyabb, gyorsabb és igazságosabb bírósági eljárásoknak”. A probléma ezzel csak az, hogy a vonatkozó jogszabályokat jelenleg tárgyalja a parlament, és várhatóan 2016 januárjában lépnek majd életbe.

Csúsztatások

Fico állításai közt 12 félrevezetőt is talált a demagog.sk. Ilyen például az, hogy a „közkiadások konszolidációja a választási ígéretekkel összhangban történt. Nem az alacsony és középjövedelemmel rendelkező réteget terheltük meg, hanem a bankokat, monopóliumokat, a cégeket és az átlag feletti bevétellel rendelkezőket.” Ezzel szemben az látszik, hogy a kormány az adók és a járulékok növeléséből szerezte a legtöbb forrást. Habár igyekezett elkerülni az alacsony jövedelmű rétegek megadóztatását sok esetben ez nem sikerült. Megakadályozta például az áfa csökkentését. Bevezette a járulékfizetést a megbízási szerződések alapján dolgozók esetében, ami szintén érinti az alacsony jövedelmű rétegeket.

Hasonlóan félrevezető az offshore cégek közbeszerzésekből való kitiltásával való dicsekvés. Ugyan tavaly decemberben elfogadott a parlament egy jogszabályt, ami ezt elrendeli, de a Trancparency International szerint egy fogatlan, betarthatatlan jogszabály született, aminek a módosítását az ugyanakkor elfogadott parlamenti határozat is kilátásba helyezte. A törvényt jelenleg is tárgyalja a parlament, kérdéses, hogy a módosítás hoz-e majd érdemi javulást.

Ellenőrizhetetlen

Fico tíz kijelentésének igazságtartalma ellenőrizhetetlen a demagog.sk szerint. Ezek közé tartozik például, hogy 13 ezer új munkahelyet hozott létre a kormány, amelyek hosszú távon is fennmaradnak. Ugyancsak ellenőrizhetetlen a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára vonatkozó állítás. Szakértők szerint a rendszer első, állami pillére reformra szorul, mert hosszú távon fenntarthatatlan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?