Fico kilátásba helyezte,hogy feljelentéseket tesz a felvételekkel összefüggésben

Robert Fico
Pozsony |

Robert Fico, az ellenzéki Smer képviselője kilátásba helyezte, hogy büntető feljelentéseket tesz a vadászházban rögzített felvételekkel összefüggésben. Azt várja, hogy a bűnüldöző szervek felelősségre vonják azokat a személyeket, akik szerinte törvénytelenül hallgatták le őt és a társait. Fico a keddi sajtótájékoztatóján elismételte: a felvételek semmilyen bűncselekményt nem bizonyítanak, a média csak azért hozta nyilvánosságra azokat, hogy ártson a Smer pártnak. Ezért arra számít, hogy a felvételeket nyilvánosságra hozó médiatermékek képviselőit is felelősségre vonják.

Fico szerint az ügyben eljáró nyomozók arról tájékoztatták az ügyészséget, hogy a megszerzett anyagok nem igazolták, hogy bűncselekmény elkövetésére került volna sor. Úgy véli, a média ennek tudatában is nyilvánosságra hozta a felvételeket, hogy ártsanak a Smernek. „Jogunk van kijelenteni, hogy Szlovákiában a demokráciát közvetlen veszély fenyegeti” – fogalmazott a Smer elnöke, hozzátéve: tisztességtelen módszereket alkalmaznak az ellenzékkel szemben. Hangsúlyozta, hogy olyan magánbeszélgetéseket rögzítettek törvénytelen módon, amelyek nem vonnak maguk után büntetőjogi felelősséget. „Nyugodtan tegyék közé az egészet, nincs benne semmi” – fűzte hozzá. Szerinte ez esetben a jogállamiság felforgatásáról és jogsértésről van szó.

A médiában múlt héten jelentek meg azok a videofelvételek, amelyeket Fico, Robert Kaliňák volt belügyminiszter, Miroslav Bödör vállalkozó, Tibor Gašpar terhelt, volt országos rendőrfőkapitány fia és Marek Para, Tibor Gašpar ügyvédje találkozóin rögzítették.

A felvételeket azután tették közzé, hogy az ügyészség múlt héten bejelentette: a Különleges Ügyészi Hivatal felügyelő ügyésze audiovizuális felvételekkel egészítette ki azt az indítványt, amely a Tisztítótűz fedőnevű akciót követően meggyanúsított személyek előzetes letartóztatásának meghosszabbítására vonatkozik. Ez utóbbiak feladata bizonyítani több, a politikai, az üzleti és az ügyvédi közegből érkező személy arra irányuló igyekezetét, hogy befolyásolják  a legsúlyosabb bűncselekmények ügyében folytatott büntetőeljárásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?