A kormánynak ki kell állnia a parlament elé és meg kell mondania, hogyan akarja kompenzálni a háztartásokat a magas energiaárak miatt. Ha ezt nem teszi meg, a Smernek nem lesz más választása, mint belevágni a kormány leváltásába – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a Smer elnöke, Robert Fico.
Fico: Belevágunk a kormány leváltásába, ha nem közli, mi lesz az energiaárakkal
„Felhívás a kormányhoz – álljon ki a parlament elé és mondja meg, mit fog tenni. Ha ezt nem teszik meg, hölgyeim és uraim, nem lesz más választásunk, mint belevágni a kormány leváltásába, az egész kormány leváltásával kikényszeríteni, hogy napirendre kerüljön ez a téma” – mondta Fico, hangsúlyozva, hogy a kabinet nagy része felelős azért, ami most az energiaárakkal történik az országban.
Rámutatott, hogy emelkednek az üzemanyagárak és nyáron üzemanyaghiány léphet fel. Azt állítja, meredeken zuhan az életszínvonal, emelkednek az árak, a kormánynak pedig nincs semmilyen eszköze, hogy harcoljon ez ellen. Leszögezte, hogy gond van a kőolajjal, és gond lesz a gázzal és a villanyárammal is.
Kitért Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter bejelentésére, hogy jövőre 34-59%-kal emelkedik a gázár. „El tudják képzelni, mit jelen ez, milyen hatással lesz a háztartásokra egy 60%-os gázáremelés? Mit csinált a kormány az elmúlt nyolc-kilenc hónapban? – tette fel a kérdést Fico. Gúnyosnak nevezte Sulík kijelentését, hogy csak 60%-os drágulás lesz, ugyanis arról nem beszélt, hogy hogyan próbálja ezt ellensúlyozni a kormány. Hozzátette, hogy az energiaárak emelkedése hatással lesz minden egyéb termék árára.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.