Fico: A Maticának stabilizálnia kell, nem megosztani

Pozsony |

<p>A Matica slovenskának a társadalmat stabilizáló, nem pedig azt megosztó tényezőnek kell lennie Robert Fico szerint. A miniszterelnök ezt a Nemzeti Matica-ünnepségeken tartott szombati ünnepi beszédében hangsúlyozta.</p>

Elmondta, kormányfőként mindent megtesz, hogy a nemzeti kulturális szervezet visszaszerezze az őt megillető társadalmi státuszt. "A Matica nem lehet sem kormánypárti, sem ellenzéki. A Maticának szlováknak kell lennie. S minden alkalommal ebben a szellemben fogok együttműködni és kommunikálni a Maticával" - ígérte Robert Fico.

Marián Tkáč, a szervezet elnöke kifejtette, hogy a Maticának olyan tisztességes emberek társulásaként kell bemutatkoznia a közvélemény előtt, akiknek az a céljuk, hogy a szlovákok egész évben hazafinak érezhessék magukat. "Ha minden hónapban lenne jégkorong-világbajnokság, a Maticának nem kellene léteznie. Ám szerencsére nincs havonta hoki-vb" - mondta.

Tkáč emlékeztetett, hogy 2013 kettős emlékév lesz: Cirill és Metód érkezésének 1150. és a Matica alapításának 150. évfordulóját is felidézik. Hozzátette, a szervezet éppen az előbbi történelmi esemény 1000. évfordulóján jött létre.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?