Felszámolnák a kreditrendszert

Pozsony |

<p>Általános béremelést, a kezdő és a fiatal pedagógusok helyzetének javítását, a magasabb színvonalon oktató pedagógusok jutalmazását és a kreditrendszer eltörlését javasolják az oktatási és a pénzügyminisztérium szakemberei. A pedagógusok a legutóbbi sztrájkok során ugyanezt követelték.</p>

Az Oktatáspolitikai Intézet (IVP) és a pénzügyminisztérium Értéket a pénzünkért projektben felülbírálta az oktatásügyre fordított pénzek felhasználását, a jelentésben a pedagógusok értékelésére is kitértek. Leszögezik, hogy az ágazatra fordított pénzek emelése mellett egyéb intézkedésekre is szükség van azért, hogy emelkedjen a hazai oktatás színvonala. „A mindenkire vonatkozó általános béremelés mellett prioritásként kellene kezelni a kezdő és a fiatal pedagógusok helyzetének javítását, a tanárok színvonalától függő jutalmazást, és a bértömegben nagyobb arányt kellene képviselnie a jutalomnak” – áll a jelentésben, mely az oktatás színvonalának emelését a pedagógusok helyzetének javításában látja. A pedagógusbérek emelése ugyan bekerült a kormány programjába, bár nem olyan mértékű emelést deklarál, amilyet az utóbbi idők pedagógussztrájkjait szervező Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) követelt. A jelentés szerint a hazai tanárok külföldi kollégáikkal azonos munkát végeznek, ám jóval alacsonyabb fizetésért. „Az OECD-tagországokban a pedagógusok az egyetemet végzettek átlagkeresetének 85%-át kapják, míg a hazaiak a 61%-át. Ez az arány a kormányprogramban foglalt emelés után 2020-ra 67%-ra emelkedne” – mutatnak rá a szakemberek. Ivana Skokanová, az oktatási minisztérium szóvivője szerint Peter Plavčan (SNS-jelölt) tárcavezető mindent megtesz azért, hogy a pedagógusok bére a kormányprogramban deklaráltakon túl – mely 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban ígér 6-6%-os emelést – idén szeptembertől újabb 6%-kal emelkedjen. A tervezett emeléssel egyébként sem az ISU, sem a szakszervezet nem elégedett. Előbbi, végső megoldásként újabb sztrájkot helyezett kilátásba, utóbbi pedig az egyeztetések lezárása után foglal állást.

A jelentés a kreditrendszer fokozatos felszámolását javasolja, mert a pedagógusok szakmai fejlődésük helyett csak a pluszpénzszerzés miatt jelentkeznek a továbbképzésekre. A szakemberek a kreditrendszer felszámolásával felszabadult pénzeket átcsoportosítanák a bértarifán kívüli keretbe, ebből motiválnák a pedagógusokat, fedeznék a jutalmakat. A rendszer negatívumait a tárca is elismeri. „Már dolgozunk a rendszer átalakításán, de a teljes felszámolását nem tervezzük” – közölte Skokanová, aki szerint a kreditrendszeres képzéseknél a tárca nagyobb hangsúlyt helyezne az iskolák, az oktatási intézmények igényeire.

Kiss Beáta, az MKP oktatáspolitikáért felelős szakembere szerint is át kellene alakítani a rendszert, egyrészt mert nem hatékony, hét év után ugyanis elvesznek a kreditek. Másrészt azért, mert nem motiválja a pedagógusokat. Általában kevés kreditpontért is sokórás képzést kell abszolválniuk a pedagógusoknak. „A továbbképzések kínálatával nagy gond nincs, a szervezésük azonban nem egyszerű. Az iskolavezetőknek meg kell oldaniuk a képzéseken részt vevő kollégák helyettesítését, illetve elő kell teremteniük az ehhez szükséges anyagiakat” – magyarázza Kiss Beáta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?