Félmilliárdos Matovič-csomag

Igor Matovič
Pozsony |

Pluszpénz a várandós nőknek, ingyenes utazás a nyugdíjasoknak és gyerekeknek, 13. nyugdíj, olcsóbb gyógyszerek – teljesen váratlanul egy meglepően bőkezű, félmilliárd eurós szociális csomaggal rukkolt elő a Matovič-kormány.

Az előző kormányokhoz hasonlóan az Igor Matovič vezette kabinet is elsősorban a nyugdíjasoknak és a családoknak próbál kedvezni az első, 500 millió eurós szociális csomagjával.

„Azokon szeretnénk segíteni, akik erre leginkább rászorulnak”

– állítja a kormányfő. Szerinte az ő szociális csomagjukat nem lehet Fico csomagjaihoz hasonlítani, mert a Smer-vezette kormányok felelőtlenül költekeztek, a mostani viszont csak addig nyújtózkodik, ameddig a takaró ér. A szociális csomag költségeit ugyanis a minisztériumoknak kell összespórolniuk. Az előzetes tervek szerint minden egyes tárcának 10 százalékkal kell lefaragnia a kiadásait. Eduard Heger pénzügyminiszter elmondta, Szlovákia mindig többet költött, mint amennyire éppen tellett, és a jelenlegi nehéz helyzetben ez megengedhetetlen lenne.

Az intézkedések között az első helyen említette a kormányfő a terhességi hozzájárulást, a 4. hónaptól havi 200 euró jár a gyermekgondozási szabadság megkezdéséig. Az intézkedés januártól lép életbe, a hozzájárulást a még tanulmányaikat végző egyetemista lányoknak a tanulmányi ösztöndíjhoz hasonlóan fizetik ki.

Az ingyenes iskolai ebéd ugyan januártól megszűnik, cserébe nagyobb adóbónuszt kap a szülő a gyerekek után.

A havi adóbónusz 6 évesnél kisebb gyereknél 46,44 euró, 6 évnél idősebb gyerek után pedig ennek fele, 23,22 euró. A kormány ígérete szerint ezt megduplázzák, tehát a 6 és 15 év közötti gyerekek után is 46,44 euró jár, az emelés nagyjából egyezik az iskolai étkeztetés árával. Az éppen állástalan vagy mélyszegénységben élő szülőkre is gondoltak, az ő gyerekeik szimbolikus 1 centért ebédelhetnek az iskolában.

A kabinet első szociális csomagja a gyógyszertárakban is hoz változásokat. A 6 évnél fiatalabb gyerekek, a nyugdíjasok és a súlyos egészségkárosultak számára a jövő év elejétől megszüntetik a gyógyszerek beteg által fizetendő térítési díját.

„Az ezzel kapcsolatos pontos szabályokat még ki kell dolgoznunk, lényegében azonban az említett csoportokra ez korlátozások nélkül lesz érvényes. Legfeljebb arról vitatkozhatunk, hogy milyen mértékben vesszük majd figyelembe az érintettek bevételeit”

– tette hozzá Milan Krajniak munkaügyi miniszter.

A gyerekek, a diákok, a nyugdíjasok és a kerekesszékre szoruló mozgáskorlátozottak számára ingyenes lesz a városi tömegközlekedés, valamint a busz- és vonatközlekedés is. Ez utóbbit már az előző kormány ingyenessé tette, a Matovič-kabinet ezt így csak kibővítette.

A nyugdíjasok nem maradnak 13. nyugdíj nélkül sem. A már idén életbe lépő új szabályok szerint azonban ez nem lesz azonos minden nyugdíjas számára. Az alapszabály az, hogy minél magasabb valakinek a nyugdíja, annál alacsonyabb 13. nyugdíjra számíthat. Aki csak havi 214 eurós nyugdíjat kap, annak a 13. nyugdíjként kifizetett összeg eléri majd a 300 eurót. Ez egyben a felső határ. A 400 eurós nyugdíjjal rendelkezők 233, az 500 eurót kapók 197 eurós 13. nyugdíjra számíthatnak. A legnagyobb nyugdíjakkal rendelkezőknek is fizetnek legalább egy szimbolikus összeget. A kormány előzetes számításai szerint csak ez az intézkedés 300 millió eurójába kerül az államnak, miközben a 13. nyugdíjakat novemberben fizetik majd ki.

Az ellenzék erősen kételkedik az új szociális csomag sikerességében.

„A jelenlegi kormány a hazudozók és szemfényvesztők koalíciója”

– állítja a korábbi szlovák kormányfő, az ellenzéki Smer elnöke, Robert Fico, aki a kormányzása idején szociális csomagok egész sorozatával rukkolt elő. Szerinte a 13. nyugdíjjal kapcsolatos új szabályokkal a kormány 280 millió euróval „lopja meg” a nyugdíjasokat, eredetileg ugyanis 580 millió eurót terveztek elkölteni erre a célra. „Ezzel gyakorlatilag megszüntetik a 13. nyugdíjat, és 13. nyugdíjnak álcázva visszatérnek a karácsonyi nyugdíj-kiegészítéshez” – mondta el Fico. Szerinte, míg az új szabályok legfeljebb 300 eurós 13. nyugdíjjal számolnak, a korábbi szabályok szerint idén minden öregségi nyugdíjban részesülő 460 eurós 13. nyugdíjra számíthatott volna.

A Smerből nemrég kilépett és jelenleg egy új baloldali párt alapításán dolgozó volt kormányfő, Peter Pellegrini szerint gondok lesznek a szociális csomag finanszírozásával is. Szerinte csak a gyógyszerek térítési díjának a megszüntetése nagyjából 150 millió euróba kerül majd évente, amivel nem férnek bele a kormány által jelzett 500 milliós keretösszegbe.

A Szlovák Nyugdíjas-egyesület (JDS) elnöke, Ján Lipiansky szerint ők örülnek annak, hogy a jelenlegi kormány is előrukkolt a szociális csomagjával, folytatva a korábbi kormányok gyakorlatát.

„Bármilyen is az ezzel kapcsolatos jogalkotás, mi becsüljük a kormány igyekezetét. 
A 13. nyugdíj nagyságával azonban nem vagyunk megelégedve, a reményeink szerint e tekintetben a kormány még módosít az elképzelésein”

– tette hozzá Lipiansky.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?