Felmérés: Nyelvi akadályok nehezítik az ukrán gyerekek oktatását

gyerekekkukrajna
Pozsony |

A tanárok több mint fele tanít ukrán gyermeket az osztályában – derül ki a Komenský Intézet legújabb felméréséből. Az ukrán iskolások részéről hajlandóságot tapasztalnak a pedagógusok a szlováknyelv-tanulás iránt, gyakran azonban nyelvi akadályokba ütköznek, illetve kihívást jelent az eltérő tudásszint is.

Jó hír, hogy a pedagógusok 77%-a szerint az ukrán tanulók összebarátkoznak az osztálytársakkal, a válaszadók 69%-a pedig azt mondta, már kezdik érteni a szlovák nyelvet. A megkérdezettek közel háromnegyede azt nyilatkozta, az ukrán diákok többsége válaszol a feltett kérdésekre, saját kérdéssel azonban csak a gyerekek egyharmada rukkol elő.

A neheze hátravan

Az Oktatáspolitikai Intézet áprilisi adatai szerint az ukrán menekültek mindössze 37%-a kapcsolódik be az oktatásba. A többség vagy nem tanul, vagy pedig online csatlakozik az ukrajnai iskola által biztosított távoktatáshoz. „A felmérés azt mutatja, hogy az oktatásban részt vevő ukrajnai gyerekek alkalmazkodásának kezdeti szakasza viszonylag pozitív a nyelv és a kultúra hasonlósága miatt, de nem szabad elfelejteni, hogy a saját országukból menekülő emberek érzelmi reakciója késik, és az első problémák már megmutatkoznak a felmérésben is” – mondta Zuzana Labašová pszichológus, a Komenský Intézet programmenedzsere.

A közvélemény-kutatás résztvevői rámutattak az ukrán tanulók esetében tapasztalt fő problémákra. A megkérdezettek harmada az ukrán diákok érdeklődésének hiányát emelte ki a szlovák nyelv elsajátítása iránt, 21% a mentális jólétet, 18% pedig a háború által kiváltott traumát nevezte meg. Mindössze a tanárok 2%-a jelezte, hogy az osztályközösség negatívan fogadta a menekült diákokat.

Több támogatást

A tanárok 85%-a szerint a nyelvi akadály jelenti a legnagyobb gondot, ezért a leginkább a nyelvoktatásra irányuló intézkedéseket üdvözölnék (68%). Emellett fontosnak tartják a nem szlovák diákok számára az oktatás tartalmának módosítását. Az oktatási minisztérium által nyújtott támogatási eszközök közül a módszertani útmutatókat használták ki leginkább. Úgy vélik, jelen helyzetben a közvetlen tanácsadásra lenne a legnagyobb szükség (41%). Azon dolgozunk, hogy az új tanév elejétől olyan szakértői csapatok dolgozzanak a régiókban, amelyek közvetlen módszertani tanácsokkal látják el a pedagógusokat” – tette hozzá Miroslava Hapalová, az Állami Pedagógiai Intézet (ŠPÚ) vezetője.

A felmérés a Komenský Intézet megrendelésére készült, az adatgyűjtést a Focus közvélemény-kutató ügynökség hajtotta végre, összesen 600 tanár véleményére voltak kíváncsiak.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?