Felhívást tett közzé a koronavírus miatt a nővérkamara

koronavírus

Felhívást tett közzé az egészségügyi nővérek és szülésznők kamarája (SKSaPA) a koronavírussal összefüggésben - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Milan Laurinc, az SKSaPA irodájának igazgatója.

„Minden nővérnek és szülésznőnek szigorúan be kell tartania a higiéniai és járványügyi előírásokat" – közölte Iveta Lazorová, a kamara elnöke.

Az egészségügyi nővérek kamarája szerint a védekezés fontos része a megelőzés. „Az alapvető óvintézkedések között szerepel a kézmosás és a fertőtlenítés minden pácienssel való érintkezés előtt és után" - hangsúlyozza Lazorová.

Az SKSaP közölte, az egészségügyi személyzetnek védőeszközöket, például szájmaszkot, védőszemüveget, -ruhát és -kesztyűt kell viselnie. „A beteggel közvetlenül érintkező egészségügyi személyzetnek a „könyök alatt semmi" elvét kell követnie" - emlékeztet a kamara. Ez azt jelenti, hogy karórát, gyűrűt, karkötőt nem viselhetnek. A betegekkel kontaktusba kerülő egészségügyi ápolószemélyzetnek akkor is fertőtlenítenie kell a kezét, ha védőkesztyűt használt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?