Felgyúltak a karácsonyi fények az elnöki palota előtt

Meggyúltak az elnöki palota előtti karácsonyfa fényei
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő hétfő este két orvos társaságában meggyújtotta az elnöki palota elé felállított karácsonyfa fényeit.

„A közösen meggyújtott karácsonyfa fénye jelentsen reményt mindannyiunk számára, hogy együtt birkózzunk meg a nehéz időkkel” – mondta Čaputová, miközben két orvos, Juraj Smaha és Sabina, valamint kisfiúk, Samkó társaságában meggyújtotta a karácsonyfa fényeit.

Juraj a ruzsinói kórház Covid-osztályának vezetője, felesége, Sabina pedig a Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetének (NÚDCH) orvosa.

„Szerettem volna, ha részük lenne egy kis karácsonyi hangulatban mert számunkra, ahogyan orvosok ezreinek Szlovákia-szerte, nem lesz teljesen békés karácsonyuk” – tette hozzá.

Az államfő emlékeztetett, a jelenlegi járványhelyzetben az egészségügyi dolgozók olyan áldozatot hoznak, amely sokak számára elképzelhetetlen.

Az egészségügyi alkalmazottak mellett Čaputová köszönetet mondott azoknak, akik a közelgő ünnepek alatt is kénytelen dolgozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?