Fél lábbal már kint a koalícióból

Tárgyalások ide vagy oda, továbbra is patthelyzet van a koalícióban. Az OĽaNO frakciója hallani sem akar arról, hogy Igor Matovič lemondjon a pénzügyminisztérium éléről, Richard Sulík viszont pénteken azt mondta, továbbra sem hajlandóak egy kormányban üln
Pozsony |

Az SaS egyre közelebb kerül a koalícióból való kilépéshez. Sulík továbbra sem hajlandó engedni pártja ultimátumából Matovič távozását illetően, viszont az OĽaNO frakciója szerint mindenképpen a pártelnökük marad a pénzügyminiszter. A helyzeten a pénteki közös tárgyalás sem segített.

Csütörtök este újabb fordulatot a csaknem másfél hónapja húzódó koalíciós válság. Az OĽaNO elnöksége és parlamenti frakciója ugyanis tanácskozást tartott, amely után bejelentették: Igor Matovič mindenképpen a pénzügyminisztérium élén marad, még az SaS ultimátumának lejárta után is.

Döntésünk változatlan. Igor Matovič megnyerte a választást. Mandátumot kapott, hogy erre a választási időszakra kormányt alakítson. A legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező párt elnöke. Az OĽaNO pedig szeretné teljesíteni azokat az ígéreteket, amelyeket a választás előtt tett az embereknek

üzente a párt sajtóosztálya.

Továbbá kiemelték, Szlovákiának jelenleg olyan példátlan kihívásokkal kell szembenéznie, mint a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború, a rendkívüli infláció és az energiaárak emelkedése.

Ez az az időszak, amikor össze kellene tartani, az állampolgároknak pedig meg kellene adni a szükséges támogatást és a biztosítékot arra, hogy a kormányuk átvezeti őket ezen a nehéz időszakon

olvasható a közleményben.

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök még ezt követően is próbálta békíteni a kedélyeket, péntek délután találkozóra hívta a koalíciós pártok képviselőit. Az egyeztetés előtt kiadott egy nyilatkozatot, amelyben a közös munka fontosságát hangsúlyozta.

Meggyőződésem, hogy ha a mai találkozóra azzal a meggyőződéssel megyünk, hogy készen állunk együttműködni Szlovákia érdekében, akkor jó úton fogunk haladni a belső problémáink megoldása felé

jelentette ki a kormányfő, majd szintén megemlítette a kihívásokat, amelyekkel az országnak szembe kell néznie. Szerinte ebben a helyzetben Szlovákiának egy stabil kormányra van szüksége, amely működő parlamenti többséggel rendelkezik.

Eduard Heger

Heger szavai azonban nem hatották meg Richard Sulíkot. A gazdasági miniszter a tárgyalás után azt mondta, semmi sem hangzott el a koalíciós partnerek részéről, amiből arra lehetne következtetni, hogy az OĽaNO hajlandó lenne teljesíteni az SaS kulcsfontosságú követelését, vagyis a pénzügyminiszter lemondását. Sulík megismételte korábbi álláspontját, miszerint nem hajlandóak egy olyan kormány részese lenni, amelynek Matovič is a része. Az SaS vezetője megjegyezte, a tárgyalások a jövő héten is folytatódnak.

Heger az egyeztetés után is hangsúlyozta, hogy a koalíció az SaS nélkül működésképtelen lenne a parlamentben, ezért továbbra is Sulíkék maradását fogja szorgalmazni. Azt viszont nem árulta el, hogyan szeretné megoldani a két párt között húzódó érdekellentétet. Ugyanakkor leszögezte, számára szóba sem jöhet az esetleges előrehozott választás, és bízik a négyes koalíció működésében.

Matovič úgy fogalmazott, mindenki bízhat abban, hogy szeptemberben, vagyis az SaS ultimátumának lejárta után is ő lesz majd a pénzügyminisztérium élén.

Igor Matovič

A pénteki tárgyalást a 11 évvel ezelőtti helyzethez hasonlította, amikor mindenki arról próbálta meggyőzni Sulíkot, ne buktassa meg a Radičová-kormányt. Szerinte az SaS elnökének döntését befolyásolja az a személyes gyűlölet is, amit iránta érez.

Matovič ugyanakkor hangsúlyozta, a kormány működésének nem az egyes miniszterek érzésein kellene múlnia. Az újságírók azon kérdésére, hogy szeretné-e Sulík távozását, az OĽaNO vezetője nemmel felelt, viszont felemlegette a gazdasági miniszter korábbi ígéretét.

„Én egy évvel ezelőtt távoztam a pozíciómból, azzal, hogy Sulík nyilvánosan megígérte, ha én lemondok a miniszterelnökségről, ő is lemond a miniszteri posztjáról. Az ígéret második fele még a mai napig sem lett teljesítve. Talán ez lenne a megoldás”

jelentette ki a pénzügyi tárcavezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?