Esélyt kapnak a sítanfolyamok

sí
Pozsony |

Január 19-től engedélyezik a sítanfolyamot az iskolások részére – jelentette ki Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter csütörtökön.

A tárcavezető elmondta, a jövő hét szerdától hatályos intézkedések értelmében az iskolák által szervezett sítanfolyamok is zöldet kapnak, a konkrét feltételekről azonban a következő napokban tájékoztatnak. Jelenleg a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) rendeletére várnak, mely meghatározza, milyen szabályok vonatkoznak a szállóvendégekre.

Gröhling elárulta, az ügyben tárgyalásokat folytat az egészségügyi minisztériummal, valamint a Közegészségügyi Hivatal munkatársaival. Ha OTP-rezsimet vezetnek be, azon lesznek, hogy az iskolások esetében elfogadják a minisztérium által kiküldött öntesztet, melyet rendszeresen használnak a diákok.

A járványügyi szakértők azonban a következő hullám felerősödésére figyelmeztetnek, s tekintettel a bizonytalan helyzetre, több iskola a kurzus elhalasztása mellett dönthet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?