Érsek megnézte, hogy épül a csallóközi sztráda, vele tartottunk

érsek árpád
Pozsony |

Hiszem, ha látom – kommentálta tegnap Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter az R7-es gyorsforgalmi utat és a D4-es pozsonyi körgyűrűt építő konzorcium ígéretét, mely szerint két hét múlva teljes erőbedobással elindítják az építkezést. A projektet 2020-ban kellene átadni, késés viszont biztosan lesz.

A tegnapi napot az R7-es és a D4-es építkezésén töltöttük Érsek Árpáddal, aki ellenőrző napot tartotta helyszínen. A projekt kivitelezője, az Obchvat Nula nevű konzorcium mind a mai napig nem indította el teljes erőbedobással az építkezést, ám a munkálatok a következő két héten belül felgyorsulnak, s a munkások száma a jelenlegi 350-ről 2500-ra emelkedik.

Beindult a munka

„Van mit behozni, látok még tartalékokat, viszont azt is el kell mondani, hogy történt előrelépés az építkezésben, tényleg beindultak a munkálatok” – mondta Érsek az ellenőrző nap végén. Megjegyezte, politikai karrierjének talán legtöbbet firtatott kérdése, mikor fejezik be ezt a projektet. Ezt tegnap is igazolni láttuk, amikor az újságíróknak nyilatkozó miniszter mögött elhaladó kerékpározó is oda kiáltott: na mikor adják végre át azt az utat? „Nem tudok egyértelmű választ adni. Nekünk ahhoz kell tartanunk magunkat, ami a kivitelezővel aláírt szerződésben szerepel, tehát 2020. Szerintem minimális késés lesz, lehet, hogy a végleges befejezés időpontja 2021 lesz” – válaszolta Érsek.

A miniszter azt tartja a legfontosabbnak, hogy a kivitelező elsősorban azokra a szakaszokra összpontosítson, ahol a legsűrűbb a forgalom. Ez pedig a túlterhelt 1/63-as útszakasz. „Ezért próbálok nyomást gyakorolni arra, hogy főleg az R7-es építésére összpontosítsanak, mert ez a projekt könnyebben kivitelezhető része, s ez tehermentesíti a forgalmat” – mondta a miniszter.

Egyszerűbb szakaszok

Az építkezésen is tapasztalni, hogy az R7-es jelentős része nem komplikált konstrukció. Jóllehet, távolabbról szemlélve úgy tűnhet, hogy az utat végképp nem építik, több szakaszon már a leendő gyorsforgalmi út alapozásának fele elkészült. „Mivel síkságon halad az út, itt nincs szükség hidakra vagy alagutakra, az úttestet nem kell magasra emelni. Sok helyen már csak az alapozás másik felét kell befejezni, s elkezdődhet a betonozás” – mondta lapunknak Michal Lešňovský, a konzorcium képviselője.

Jelenleg heti öt napot dolgoznak a munkások, ám az építkezés intenzitásának felgyorsulásával fokozatosan a hétvégi műszakokat is bevezetik. Lešňovský elmondta, az ütemterv szerint dolgoznak, ám arra a kérdésre már tudott választ adni, időben befejezik-e a projektet. Ugyanakkor azt sem kívánta részletezni, milyen beszállítókkal működnek együtt. „Főként kis- és középvállalatokkal” – fűzte hozzá a konzorcium képviselője.

A beruházás keretében 59 kilométernyi új utat és egy új Duna-hidat építenek. Az állam harminc éven át évente 56–57 millió eurót fizet az utak használatáért a konzorciumnak, az összköltség 1,9 milliárd euró. Ez az ország történetének legnagyobb közlekedési projektje. Érsek még nyár előtt, június végén akar ismét ellenőrző napot tartani az építkezésen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?