Emelkedik a létminimum összege júliustól

Pozsony |

<p>Júliustól emelkedik a létminimum összege, a jelenlegihez képest 2,5 százalékkal, azaz 4,75 euróval.</p>

Így az egy felnőtt személyre számított létminimum júliustól 194,58 euró lesz, a vele egy háztartásban élő más felnőtt személy létminimuma 135,74 euró, a kiskorú (vagy már nagykorú, de eltartott) gyermekre eső létminimum pedig eléri a 88,82 eurót.

A létminimum minden év júliusában emelkedik, két adat alapján: vagy az első negyedévben egy személyre eső tiszta átlagbevételek évközi növekedésének arányában (ez most 2,5 százalék), vagy pedig az alacsony bevételű lakosság kiadásai növekedésének az arányában (ez most 3,8 százalék). Mindig az alacsonyabb összeget veszik alapul.

A létminimumtól sok szociális támogatás összege függ, így például a szociális segély, amely most 60,50 euró egy felnőtt személyre, júliustól tehát 2,5 százalékkal növekszik, 62 euró lesz. Nő a lakhatási támogatás, az egészségkárosodottaknak nyújtandó támogatások összege és a gyermekgondozási segély. Ez utóbbi a 2,5 százalékos emelés után 199,60 euró lesz jövő év januárjától a jelenlegi 194,70 helyett. A gyermekgondozási segély mellett a családi pótlék is emelkedik majd 0,56 euróval, 23,1 euróra a munka-, szociális és családügyi minisztérium tervezete szerint. A létminimum emelése az adóbónuszra, az adóalap adómentes részére, valamint a minimális korengedményes nyugdíjra is hatással van (ez az az összeg, amelyet mindenképpen el kell érni, ha valaki a nyugdíjkorhatár betöltése előtt akar nyugdíjba vonulni). Az egy gyermek után járó adóbónusz összege már a jövő hónap elején 2,5 százalékkal, 0,51 euróval emelkedik, azaz havi 21,02 euró lesz. Az adóalap adómentes része, mely a létminimum 19,2-szerese, 2013-ban 3735,93 euró lesz, ami a jelenlegihez képest 91,2 eurós emelkedést jelent. A korengedményes nyugdíj minimális határa – ami a létminimum 1,2-szerese – 227,8 euróról 233,5 euróra emelkedik. (sán, SITA)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?