Eltérő számok, azonos tendencia

Jelentős eltérés mutatkozik a statisztikai hivatal és a munka-, szociális és családügyi hivatal által kimutatott munkanélküliségi arány között: a statisztikai hivatal országos szinten általában mintegy 4-5 százalékkal nagyobb értéket mutat ki.

Jelentős eltérés mutatkozik a statisztikai hivatal és a munka-, szociális és családügyi hivatal által kimutatott munkanélküliségi arány között: a statisztikai hivatal országos szinten általában mintegy 4-5 százalékkal nagyobb értéket mutat ki. Az eltérést az alkalmazott módszer okozza: a statisztikusok felmérés alapján közlik eredményeiket, több mint 10 ezer embert kérdeznek meg arról, hogy van-e munkája, és ha nincs, akkor akar-e dolgozni. A felmérés alapján munkanélkülinek számít minden 15 éven felüli személy, akinek az adott héten nem volt fizetett munkája, de az elmúlt négy hétben keresett munkát, és két héten belül képes is munkába állni. Ezzel szemben a szociális ügyi hivatal csak azokat a munkanélkülieket mutatja ki, akik bejelentkeztek a nyilvántartásába, ez ugyanis bizonyos előnyökkel jár. Egyesek azért jelentkeztek be, mert munkanélküli segélyre jogosultak, mások azért, mert szociális segélyt – vagyis anyagi szükséghelyzetben lévőknek járó állami támogatást szeretnének kapni. Ezeknek ugyanis feltétele, hogy a kérvényező szerepeljen a szociális ügyi hivatal által vezetett nyilvántartásban. Csökkenti a hivatal által kimutatott munkanélküliséget az is, hogy sokan feketén dolgoznak – belföldön vagy külföldön –, és ezért nincs idejük rendszeresen megjelenni az előírt ellenőrzéseken. És végül csökken a hivatal által kimutatott munkanélküliek száma azáltal is, hogy az illegális munkán rajta kapott embereket automatikusan kizárják a nyilvántartásból, igaz, csak egy időre. Vannak országok, mint Szlovákia, ahol a statisztikai hivatal által, a felmérés alapján kimutatott munkanélküliség magasabb, de vannak olyanok is – mint például Magyarország –, ahol a munkanélküliek hivatalos nyilvántartása szerint magasabb a munkanélküliség. Szakemberek szerint azonban Szlovákia esetében az a lényeges, hogy az utóbbi időszakban mindkét kimutatás esetében csökken a munkanélküliek száma, és nő a foglalkoztatottság. (lpj)

A MUNKANÉLKÜLISÉG VÁLTOZÁSA A DÉL-SZLOVÁKIAI JÁRÁSOKBAN

Járás/megye 2002 január 2003 január 2004 január 2005 január 2006 január

Pozsony megye 6,44 4,87 4,20 3,45 2,69

Pozsony 1. városkerület 5,44 4,46 3,76 2,46 2,15

Pozsony 2. városkerület 4,83 3,35 3,10 2,97 2,15

Pozsony 3. városkerület 3,74 3,18 3,35 2,84 2,17

Pozsony 4. városkerület 4,24 3,58 2,79 2,23 1,78

Pozsony 5. városkerület 5,94 4,34 3,75 3,26 2,42

Szenc 8,06 7,04 4,96 4,00 3,45

Bazin 7,59 5,89 6,01 4,74 3,68

Nagyszombat megye 16,29 12,94 12,16 9,09 7,58

Dunaszerdahely 18,88 13,96 13,22 10,40 8,30

Galánta 19,46 15,71 12,30 8,78 7,20

Nyitra megye 23,69 22,84 20,05 14,66 12,12

Nyitra 17,38 17,27 15,27 11,82 9,23

Vágsellye 21,55 22,07 18,68 14,05 13,32

Érsekújvár 26,09 24,36 21,60 16,38 13,14

Komárom 27,82 26,64 22,42 13,66 10,73

Léva 28,27 26,15 24,89 18,26 16,68

Besztercebánya megye 25,13 23,90 23,46 20,19 18,67

Nagykürtös 37,51 32,33 32,32 28,41 26,41

Losonc 29,98 26,81 26,04 22,42 21,39

Nagyrőce 36,76 31,03 31,92 29,48 29,10

Rimaszombat 39,10 32,79 33,62 30,02 30,54

Kassa megye 26,35 24,50 23,38 19,67 18,64

Rozsnyó 33,34 31,27 30,96 26,51 25,34

Kassa-vidék 29,57 27,41 26,66 23,42 22,78

Kassa 1. városkerület 16,09 15,95 14,28 11,40 9,93

Kassa 2. városkerület 17,37 17,17 14,67 11,84 11,36

Kassa 3. városkerület 18,96 17,06 13,82 11,59 10,45

Kassa 4. városkerület 16,42 16,79 13,79 10,68 9,31

Tőketerebes 33,45 29,68 30,15 26,13 25,93

Nagymihály 30,68 25,45 26,86 21,30 19,98

Trencsén megye 13,30 11,37 10,51 8,23 7,08

Zsolna megye 17,14 15,42 14,55 11,36 9,80

Eperjes megye 25,95 22,68 21,67 18,25 16,38

Szlovákia 19,69 17,71 16,60 13,39 11,82

Az országos munkanélküliségi adatok a Statisztikai Hivatal felmérése alapján

Mutató 2002 2003 2004 2005

1. N. 2. N. 3. N. 4. N. éves 1. N. 2. N. 3. N. 4. N. éves 1. N. 2. N. 3. N. 4. N. éves 1. N. 2. N. 3. N.

A munkanélküliek 508,9 486 479,9 472,8 486,9 482,7 446,8 449 458,2 459,2 511,5 489,4 466,9 455,1 480,7 461,9 425,3 415

száma ( ezer fő)

Összehasonlítás 97,5 95,4 94,9 95,5 95,8 100,58 94,50 92,22 94,92 102,78 106 109,5 104 99,3 104,7 90,3 86,9 88,9

(az előző év azonos

időszaka = 100)

A munkanélküliség 19,4 18,6 18,2 17,9 18,5 18,31 16,92 17,06 17,38 17,39 19,3 18,5 17,5 17,1 18,1 17,5 16,2 15,6

mértéke (%)

N – negyedév forrás: Statisztikai Hivatal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?