Elnapolták a nemzeti parkokat érintő reformról szóló szavazást

parlament k
Pozsony |

A parlamenti képviselők ismét elnapolták a szavazást a természetvédelemről szóló törvénymódosításról, vagyis a nemzeti parkokat érintő reformról. Arra leghamarabb csak a következő, november 23-án kezdődő rendes ülésen kerülhet sor. 

A reform lényege, hogy a nemzeti parkok földterületei a zöld tárca felügyelete alá kerülnének, így biztosítva a védett területek egységes igazgatását. A reform kérdésében a koalíció sem egységes. A Sme rodina mozgalom korábban bejelentette, hogy nem támogatja azt. Az újítás formáját kifogásolja több más koalíciós képviselő is. A benyújtott reformtervezetet az ellenzék képviselői sem támogatják.

A parlamenten kívüli Hlas szerint a szavazás elnapolása csak azt bizonyítja, hogy a kormánykoalíció képtelen hatékonyan kormányozni, a saját törvényeit sem képes keresztülvinni, és a programjának sem tud érvényt szerezni. Peter Pellegrni pártelnök szerint itt az ideje az előrehozott választásoknak.

Úgy véli ugyanakkor: jó hír, hogy nem sikerült elfogadni a javaslatot. „A nemzeti parkokat érintő reformnak figyelembe kell vennie az érdekeltek lehető legszélesebb körének, azaz a természetvédőknek, erdészeknek, vadászoknak, polgármestereknek és nem utolsósorban az érintett területek lakóinak álláspontját” – fűzte hozzá az ellenzéki politikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?