Ellenzik a kisebbségi alapot

Pozsony |

<p>Hiába szavazta meg nagy többséggel a parlament első olvasatban a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozásáról szóló javaslatot, az várhatóan elbukik. A kulturális tárca ellenzi a Híd elképzelését.</p>

Október elején utalták második olvasatba a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) létrehozásáról szóló tervezetet. A Smer képviselőinek többsége is megszavazta, ennek ellenére a kulturális minisztérium nem támogatja, így várhatóan a november 10-én kezdődő ülésen a smeres többség elutasítja a jogszabályt. „A tervezetben sok tartalmi és jogtechnikai hiba van” – indokolta röviden lapunknak a kulturális tárca álláspontját Jozef Bednár szóvivő. Elsősorban azt kifogásolják, hogy a kisebbségi kultúra finanszírozása jelenleg a kormányhivatal hatáskörébe tartozik, ezért a tárca költségvetésében nem szerepel semmilyen összeg a kisebbségi kultúra támogatására. „Az igaz, hogy jelenleg a kormányhivatal felel a kisebbségi kultúra finanszírozásáért, de éppen ebben a tervezetben javasoljuk, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap a jövőben a kulturális tárcához tartozzon, természetesen azzal együtt, hogy egy autonóm alap létrehozásáról beszélünk” – magyarázta a lapunknak Solymos László, a Híd frakcióvezetője. Számítottak rá, hogy az általuk javasolt mintegy 8 millió eurós összeg a kisebbségi kultúra támogatására várhatóan a kormány ellenállásába ütközik. „A legnagyobb probléma szerintem a támogatás összege, de úgy véljük, ez jár a kisebbségi kultúráknak, ez elvi kérdés” – mondta Solymos. Jelenleg 3,9 millió eurót fordít erre az állam. A kulturális tárca további kifogása szerint „a törvényjavaslat érthetetlenül szabályozza a kisebbségi alap jogi formáját”. Ezt a kifogást Solymos tartja érthetetlennek. „Nem tudom, mi a probléma, a Kisebbségi Kulturális Alap jogi formája ugyanolyan lenne, mint a többségi kultúra finanszírozására idén létrehozott Művészeti Alapé” – magyarázta. Azt elismerte, hogy a kisebbségi alap belső működése más lenne, de ez a kisebbségi kultúra eltérő működéséből adódik. A kulturális minisztérium a tervezet elutasítását kéri a kormánytól, és a kormány ugyanezt kéri majd a parlamenttől. „Ennek ellenére szerintem nem volt felesleges az előterjesztés, a törvénytervezet kész, és a jövőben mindenképpen meg akarjuk valósítani” – tette hozzá Solymos.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?