Eljárás indult a férfi ellen, aki fejszével próbált meg bejutni a parlamentbe

Baltával próbált meg bejutni a parlamentbe egy fiatal férfi
Pozsony |

A férfi ellen, aki január 27-én fejszével próbált meg bejutni a parlament épületébe, államhatalmi szerv elleni támadás megkísérlése és garázdaság bűncselekménye ügyében indult büntetőeljárás. Elmarasztaló ítélet esetén háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. A nyomozó indítványozta a 22 éves A. F. előzetes letartóztatását.

Az eddigi információk szerint a gyanúsított röviddel 15:30 után jelent meg a parlament épületének Alexander Dubček téri főbejáratánál. Megpróbálta erőszakkal kinyitni az előcsarnokba vezető ajtót, de nem járt sikerrel. Ezt követően egy nejlonszatyorból ki akarta venni a magával hozott fejszét, ekkor azonban a biztonsági őrök közbeléptek. Az illetőt lefogták, majd átadták a rendőröknek, akik elvezették őt.

Kapcsolódó cikkünk

A férfinél lévő fejsze fogantyúja 67 cm hosszú volt. Ezen kívül volt nála egy rögzített pengéjű és egy összecsukható kés is, valamint több cetli, amelyekre az egyes képviselők és a pártjaik neve volt felírva.

A pozsonyi rendőrök bírói jóváhagyással házkutatást hajtottak végre az elkövető lakásán, melynek során további bizonyítékokat foglaltak le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?