Kezdetét vette az elnökválasztás második fordulója

államfőválasztás 2024

A mai napon zajlik a köztársaságielnök-választás második fordulója, így végleg eldől, ki lesz Szlovákia hatodik államfője.

Hasonlóan az első fordulóhoz, a szavazóhelyiségek ezúttal is 07:00 és 22:00 között tartanak nyitva. Ha valamelyik helyiséget nem sikerül időben megnyitni, vagy egyéb fennakadások miatt az állampolgárok nem tudnak szavazni, akkor az adott helyiségben meghosszabbodik a nyitvatartás, ezzel együtt pedig a kampánycsend is. Erre az első fordulóban is láthattunk példát – a Nagytapolcsányi járásban található Onor községben fél órával később nyitották ki az egyik szavazóhelyiséget, illetve Szenicén az egyik helyiségben összeesett az egyik bizottsági tag, így a kampánycsend 22:30-ig tartott.

Az utolsó helyiség bezárását követően kezdik összeszámolni a szavazatokat. Az első fordulóban a folyamat kifejezetten gyorsan zajlott (legalábbis a 2023-mas parlamenti választással összehasonlítva), nagyjából éjfél körül már csaknem teljes volt a feldolgozottság. Valószínűsíthető, hogy a második fordulóban is legalább ilyen gyorsan kiderül a győztes személye, hacsak nem történik valamilyen technikai probléma. Az eredményeket az ujszo.com honlapon folyamatosan figyelemmel kísérjük, illetve helyszíni beszámolókkal és exkluzív információkkal is készülünk olvasóinknak a két jelölt eredményvárójáról.

A választási részvétel az első fordulóban 51,91 százalékos volt. A legutóbbi, öt évvel ezelőtti választáson a második fordulóban való részvétel (41,79%) jócskán elmaradt az első fordulótól (48,74%). Az ezt megelőző két választáson azonban a második forduló részvétele 7–8 százalékkal túlszárnyalta az elsőét.

A második fordulóban is ugyanúgy szavazunk, mint az elsőben: továbbra is csak egyetlen jelölt sorszámát karikázhatjuk be a szavazólapon, a másképpen leadott szavazat érvénytelennek minősül. Az állampolgárok az állandó lakhely alapján meghatározott szavazókörzetben választanak, kivéve, ha igényeltek választási igazolványt, mert akkor bármelyik helyiségben leadhatják a voksukat. A szavazáshoz ezúttal sem szabad otthon felejteni a személyi igazolványt. Mozgóurnát ezúttal is lehet igényelni a választás napján, illetve egészségügyi okokból segítőt is lehet kijelölni a szavazóhelyiségben. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?