Elengedték Zsolna 17,5 milliós tartozását

Zsolna |

<p>Zsolna 2006-ban hét bérházat és kilenc családi házat építetett a Kia menedzsereinek &ndash; az ingatlanokat azóta sem sikerült eladnia.</p>

A kormány szerdán Zsolnán ülésezett. Elfogadták, hogy Szlovákia legeladósodottabb városát, Zsolnát, kisegítik a bajból azzal, hogy elengedik az államtól kapott 17,5 millió eurós kölcsönét. A döntés értelmében a város együtt fog működni a gazdasági és a pénzügyi minisztériummal, hogy az ingatlan az állam tulajdonába kerüljön. „Segíteni akarunk Zsolna városának. Ilyen esetekben mutatkozik meg, hogy mennyire szükséges az, hogy a polgármester és a megyefőnök kapcsolatban álljon a kormány és a nemzeti tanács struktúráival. Pont ilyen kapcsolatok – azaz hogy a polgármester egyben parlamenti képviselő is, valamint a tény, hogy egy politikai szubjektumba tartozunk – segítették elő egy ilyen döntés meghozatalát, amely más esetben nagyon nehezen történt volna meg.” – nyilatkozta Robert Fico.

Igor Choma, a zsolnai polgármester szerint az, hogy sikerült megszabadulniuk ettől az anyagi tehertől 36 százalékosra csökkentette a város eladósodottságát, amely már elfogadható érték. A karasznyáni (Krasňany) lakópark hét bérházból, kilenc családi házból, közös étteremből és teniszpályákból áll – az eredeti terv szerint itt lakott volna a Kia autóipari cég száz vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?