Egységes marad a gyes

Pozsony |

<p>Mégis egységes marad a gyes összege, a szociális ügyi minisztérium letett arról a szándékáról, hogy a jelenlegi mintegy 200 euróról 160-ra csökkentse az összeget a szülés előtti időszakban állástalan anyáknak, és 260-ra emelje a társadalombiztosítást fizető anyáknak.</p>

A gyes a gyermekágyi segély utáni időszakban jár, a gyermek megszületése után mintegy fél évvel kezdik folyósítani, és a gyermek három éves koráig jár. A jelenleg 199,60 eurós gyes januártól 203,20 euróra emelkedik majd, az erről szóló törvény módosítása értelmében, amelyet ősszel tárgyalhat a parlament. A véleményezési eljárás során más ponton is finomodott a szociális ügyi minisztérium által előkészített jogszabály. Úgy tűnik ugyanis, hogy kihátrálnak abból az elképzelésből is, mely szerint az állam nem fizetne gyest azoknak a kismamáknak, akik a gyermeknevelés mellett részmunkaidőben dolgoznak. Korábbi elképzelését a gyermekre való odafigyeléssel indokolta a szociális ügyi tárca. „A gyesen lévő kismamáknak teljesen a gyereknevelésre kellene koncentrálniuk” – jelentette ki Jozef Burian, a minisztérium államtitkára. A dolgozó kismamák igényelhették volna ugyan a gyermek neveléséhez való hozzájárulást, aminek összege legfeljebb havi 260 euró, viszont az állam ebben az esetben csak annyit fizet, amennyi a bölcsőde vagy a gyermek felügyeletének valós költsége, és a támogatással el kell számolniuk. Szakértők szerint ez az intézkedés elsősorban azokat a szülőket sújtotta volna, akik részmunkaidőben, napi egy-két órát dolgoztak, miközben a gyermekfelügyeletet a férj vagy a nagyszülők segítségével ingyen oldották meg. Az elképzelés nem tetszett Robert Fico miniszterelnöknek sem, júniusban kijelentette, hogy a szabályozás ebben a tekintetben nem változik majd. A jogszabálytervezet jövő héten kerül az érdekegyeztető tanács elé, várhatóan már augusztusban dönt róla a kormány, és szeptemberben a parlament elé kerülhet. (lpj, SITA)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?