Egyre aktívabbak nálunk a kínai ügynökök

Vladimír Pčolinský
Pozsony |

Egyre határozottabban nevezik meg a szlovák állami intézmények az orosz dezinformációs kampányok, mesterkedés és nyomásgyakorlás hatásait Szlovákiára. A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tavalyi évről szóló jelentésében szerepel az is, hogyan próbálnak meg az orosz titkosszolgálatok tagjai közel kerülni a tűzhöz Szlovákiában.

Az SIS éves jelentése, mely nyilvánosan jelenik meg a szlovák titkosszolgálat oldalán, nyilvánvalóan nem tartalmaz, nem is tartalmazhat konkrétumokat, esetleg bizalmas információkat – a közvéleménynek szól, és minél érthetőbb formában próbálja meg összefoglalni, milyen kihívásokkal nézett szembe az ország az elmúlt időszakban. Így leginkább azt érdemes megpróbálni kiszűrni belőle, mennyire vannak összhangban a jelentésben foglalt sarokpontok azzal, amit a politikusok kommunikálnak és tesznek, például a külpolitika területén.

Medvemancs

A jelentés kémelhárításról szóló fejezete már tavaly is az orosz és a kínai hírszerzést emelte ki a legaktívabb szereplőként Szlovákiában, most azonban kicsit konkrétabbak voltak azzal kapcsolatban, hogyan is néznek ki ezek az aktivitások. Az orosz titkosszolgálatok működésével kapcsolatban az SIS megállapítja, hogy az elsősorban diplomáciai fedésben dolgozó ügynökök igyekeznek beszivárogni a központi államigazgatási és biztonsági szervekbe, és energetikai és katonai területen próbálnak kapcsolatokat kiépíteni. Ezek a személyek rendszeresen részt vettek olyan rendezvényeken, ahol energetikai és katonai ügyekről volt szó, és olyan célszemélyekkel próbálták meg felvenni a kapcsolatot, akiknek hozzáférése van érzékeny adatokhoz az EU és a NATO kapcsán, de olyanokkal is, akik közel állnak a közjogi méltóságokhoz.

A jelentés arról is beszámol, hogyan hat az orosz propaganda az országban: az SIS szerint 2019-ben is komoly problémát jelentettek a dezinformációs kampányok, melyek diszkreditálni akarják az EU-t és a NATO-t. Ezek közvetlen forrásai az orosz állami média és intézmények, agytrösztök és szakértők, akik formálták ezen kommunikációs áramlás stratégiai irányát, majd a narratívát a velük egy húron pendülő európai média vette át. A propaganda legnagyobb terjesztői Szlovákiában az oroszbarát polgári társulások és közösségimédia-csoportok, valamint az „alternatív média” – az SIS felhívja rá a figyelmet, hogy épp az ezek mögött álló emberek veszik át csont nélkül az orosz narratívákat.

Sárkánykarom

A jelentés szerint a kínai aktivitás is nagy volt, nemcsak a hírszerzés, hanem a propaganda terén is. A kínai ügynökök 2019-ben elsősorban a telekommunikációs és informatikai terepen voltak aktívak, olyannyira, hogy ezt az SIS már a nemzetbiztonság lehetséges veszélyeztetéseként értékelte.

A szlovák hírszerzés felhívta rá a figyelmet, hogy a kínai titkosszolgálatok viselkedése elsősorban az egyik fontos kínai telekommunikációs cég kapcsán volt különösen asszertív, a vállalat képviselői ugyanis tavaly több minisztériumban is igyekeztek kapcsolati hálót kiépíteni.

A kínai nyomásgyakorlás jelei is érezhetők Szlovákiában, elsősorban az „egy Kína” elvének következetes hangoztatása kapcsán. Az SIS szerint Kína a helyi kínai diaszpórát, valamint a helyi sajtót próbálta felhasználni propagandacélokra. „A kínai propagandaaktivitás különleges kockázati aspektusa, hogy ezek szorosan a kínai titkosszolgálathoz kötődnek” – írja az SIS a jelentésében. Hozzáteszik, a Kínai Kommunista Párt különösen nagy szervezeti apparátust használ külföldi érdekeinek érvényesítésére – ezen szervezetek feladata az, hogy minél jobb képet fessenek Kínáról, annak politikai berendezkedéséről, és aktívan befolyásolják a köz- és szakvéleményt ezekről a témákról ott, ahol a pártnak gazdasági, politikai vagy biztonsági érdekeik vannak.

Farkasfog

Az SIS jelentésének szélsőségességről szóló fejezete túl sok újdonságot nem hozott a tavalyi jelentéshez képest, néhány érdekességet azonban tartalmaz. A tavaly márciusi új-zélandi mészárlás elkövetője, a mecsetekben lövöldöző és több mint 50 embert kivégző ausztrál Brenton Tarrant ugyanis sajtóinformációk szerint 2016-ban járt Szlovákiában is, mikor a „keresztesek útját” járta végig Európában – az SIS szerint ugyanakkor a szlovákiai szélsőjobbal nem vette fel a kapcsolatot, mikor itt járt.

Az esettel kapcsolatban a szlovák titkosszolgálat felhívja a figyelmet arra is, hogy Európában egyre határozottabban radikalizálódik a szélsőjobb szcéna, és új, meglehetősen riasztó jelenség is felütötte a fejét. Egyre több ugyanis az olyan szélsőjobboldali aktivista, aki erőszakos cselekedetekre, sőt, szervezett terrortámadásra ragadtatja magát, ám magányos farkasként cselekszik, a támadások szervezésében nem segítenek neki a hagyományos szélsőséges szervezetek. Egy hasonló eset például Szlovákiához is köthető, ám ez valamiért nem került be a jelentésbe, mivel bár 2020-as esetről van szó, szlovák szálai 2019re nyúlnak vissza. Tobias Ratjen februárban a németországi Hanau városában kilenc embert gyilkolt meg egyértelműen rasszista indíttatással – április elején aztán a Der Spiegel arról írt, hogy a férfi Szlovákiában két harci kiképzést is abszolvált egy magán biztonsági szolgálatnál, méghozzá 2019-ben.

A jelentés ugyanakkor említést tesz kiképzésekről, méghozzá vélhetően a Szlovák Honvédek (Slovenskí Branci) aktivitásairól. A csoportnak néhány évvel ezelőtt még profi katonai kiképzői voltak, és bár ezeket az embereket kirúgták a seregből, a kiképzések nem maradtak abba, sőt: a Honvédek intenzíven toboroztak új tagokat tavaly. Az SIS emlékeztet arra is, hogy a csoport ráült a szélsőjobb által életben tartott romaellenes hullámra is, és Szepessümegen (Smižany) és Rihnón (Richnava) is „akcióztak” tavaly év végén.

A paramilitáris szervezet ugyan elutasítja, hogy bármilyen módon kötődnének a szélsőjobbhoz, ám az SIS szerint a csoport vezetői egyre gyakrabban szóltak hozzá tavaly politikai és társadalmi témákhoz, és ez azt jelentheti, hogy politikai ambíciókat is táplálnak. Ez egyébként nem meglepő tekintve, hogy a szlovák szélsőjobboldal fő célja az utóbbi években a minél erősebb politikai beágyazódottság elérése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?