Egészségügyi központokat hoznának létre a félreeső régiókban

Andrea Kalavská
Pozsony |

Az Egészségügyi Minisztérium (MZ) pályázatot írt ki olyan integrált egészségügyi központoknak a létrehozására, amelyek a Szlovákia félreeső régióiban élő lakosok egészségügyi ellátását biztosítanák.

A projektet uniós forrásokból finanszírozzák. Az erre a célra szánt összeg eléri a 70 millió eurót.

„Az integrált egészségügyi központok létrehozásának a célja, hogy a pácienseknek ne kelljen távoli régiókba utazniuk, ha egészségügyi ellátásra szorulnak. Ezenkívül az általános és szakorvosok integrálását szeretnénk elérni egy helyen, a szociális szolgáltatások biztosításával együtt” – közölte Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügyi miniszter.

Az egy projektre elnyerhető maximális összeg 700 000 euró. A kiválasztási eljárás két körből áll. Az első körben eddig 61 projekttervezet érkezett be. Ezek közül 55 már megkapta az értékelő jelentést.
 

Az uniós támogatásra olyan községek, középszintű területi egységek (VÚC) vagy ezek által létrehozott nonprofit szervezetek pályázhatnak, amelyek a projekttervezetükre megkapták az értékelő jelentést.
 

A pályázatok leadási határideje 2018. november 23. További információk az Egészségügyi Minisztérium oldalán találhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?