Kuciak-gyilkosság: Zsuzsová bűnös, Kočnert felmentették!

Kočner
Bazin |

A Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) másodszor is felmentette Marian Kočnert a Kuciak-gyilkosság, valamint az ügyészek ellen tervezett merénylet ügyében. Alena Zsuzsovát azonban mindkét ügyben bűnösek találták, 25 évnyi szabadságvesztést kapott.

A bíróság indoklása szerint Kočner esetében nem sikerült bebizonyítani, hogy valóban ő rendelte meg Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolását, illetve a Maroš Žilinka főügyész, Daniel Lipšic speciális ügyész és Peter Šufliarsky ügyész ellen tervezett merényletet. Az ŠTS így másodfokon is felmentette a nagyvállalkozót, akit egyébként korábban már elítéltek a Markíza televízióval kapcsolatos váltóbotrány miatt. Abban az ügyben 19 évnyi szabadságvesztést kapott. Ján Kuciak és Martina Kušnírová hozzátartozói feldúlt állapotban hagyták el a tárgyalótermet azt követően, hogy a szenátus ismertette a döntését.

Galéria

Alena Zsuzsovát azonban bűnösnek találták a Kuciak-gyilkosság, valamint Žilinka és Šufliarsky tervezett kivégzése ügyében, 25 évnyi börtönbüntetést kapott, emellett pedig 160 ezer eurós kártérítést kell fizetnie a hozzátartozóknak, illetve meg kell térítenie a temetés költségeit. A szenátus egyúttal eltörölte a korábbi döntését Basternák László meggyilkolása ügyében, amelyben 21 évet szabtak ki Zsuzsovára, a nő így halmazati büntetésként kapta a 25 évnyi szabadságvesztést. Zsuzsová egyébként nem jelent meg a tárgyaláson, kérvényezte, hogy az ítélethirdetésre a jelenléte nélkül kerüljön sor.

A harmadik vádlott, Dušan Kracina, aki a vád szerint összekötőként szolgált az ügyészek meggyilkolásának előkészítése ügyében, 8 évnyi szabadságvesztést kapott a Maroš Žilinka ellen tervezett merénylet miatt. Darko Dragičot, a negyedik vádlottat, felmentette a szenátus.

Galéria

Érdekesség, hogy a Daniel Lipšic ellen tervezett gyilkosság miatt senkit sem ítéltek el, mivel a bíróság szerint nem bizonyosodott be, hogy a bűncselekmény valóban megtörtént.

A pénteken kihirdetett ítéletek nem jogerősek, a felek ismét fellebbezhetnek a Legfelsőbb Bíróságon.

Galéria

Az ítélethirdetésre több politikai párt is reagált. Igor Matovič, az OĽaNO elnöke úgy fogalmazott, isten malmai lassan őrölnek, és bízik abban, hogy a fellebbezést követően Kočner esetében is igazságos döntés születik.

Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia vezetője azt mondta, tiszteletben tartja a bírósági ítéletet, ugyanakkor nem érti, hogyan születhetett ilyen döntés.

Peter Pellegrini, a Hlas vezetője szintén tiszteletben tartja a döntést, szerinte ez egy újabb lépés az igazságosság felé.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Facebook-oldalán azt írta, csalódottságot és meglepődöttséget érez a bírósági döntéssel kapcsolatban. 

A Kuciak-per története

A gyilkosság

Ján Kuciak oknyomozó újságírót és kedvesét, Martina Kušnírovát 2018. február 21-én hidegvérrel meggyilkolták a nagymácsédi otthonukban. A rendőrség 4 nappal később, február 25-én talált rá a holttestekre. A bűncselekmény hatalmas felháborodást váltott ki a szlovák közéletben, március 9-én Pozsonyban a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom tüntetést szervezett, amelyen több tízezer ember vett részt. A demonstrációk aztán a következő hetekben is folytatódtak, és a helyzet végül odáig fajult, hogy elsőként Robert Kaliňák belügyminiszter, majd később Robert Fico miniszterelnök (mindketten Smer) is kénytelen volt lemondani.

Robert Fico

A legtovább Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány tartott ki, akit csak május végén hívott vissza a már újonnan kinevezett belügyminiszter, Denisa Saková.

A nyomozás kezdetben több szálon futott, gyanúba keveredett például Antonino Vadala olasz vállalkozó is, akinek a gyanús üzleteiről Ján Kuciak az utolsó megjelent cikkében írt. Vadalát őrizetbe vette a szlovák rendőrség, de bizonyítékok hiányában végül szabadon engedték. Az olasz vállalkozót egyébként azóta már elítélte a velencei bíróság, 9 évnyi szabadságvesztést kapott, amiért kábítószert csempészett Dél-Amerikából Olaszországba.

A letartóztatás

Az igazi áttörés azonban fél évvel később, 2018 szeptemberében következett be, amikor a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) őrizetbe vette Szabó Tamást, Miroslav Marčeket, Andruskó Zoltánt és Alena Zsuzsovát.

Miroslav Marček

Marian Kočner, az ötödik vádlott ellen 2019 márciusában indítottak eljárást.

A vádirat alapján Kočner volt a Kuciak-gyilkosság megrendelője. Zsuzsová, a vállalkozó közeli ismerőse összekötő szerepet töltött be, vagyis ő vette fel a kapcsolatot a másik összekötővel, Andruskó Zoltán komáromi vállalkozóval. Andruskó szervezte be Miroslav Marčeket és Szabó Tamást, akiket a gyilkosság végrehajtásával bízott meg. A lövéseket Marček adta le, Szabó pedig az autót vezette, amellyel elmenekültek a helyszínről. A vádirat alapján a merénylet végrehajtásáért Kočner 50 ezer eurót fizetett ki, illetve eltekintett Andruskó 20 ezer eurós tartozásától. Mint kiderült, az említett tartozás azzal állhatott összefüggésben, hogy Kočner Zsuzsován keresztül korábban már kifizetett 20 ezer eurót Andruskónak Maroš Žilinka főügyész és Daniel Lipšic speciális ügyész meggyilkolásáért. Erre a merényletre azonban végül nem került sor.

Az üzenetváltások

Az ügyben komoly fordulópontot jelentett, hogy Marček 2019 áprilisában megtört, és bevallotta, ő ölte meg Kuciakot és Kušnírovát. Emellett beismert még egy gyilkosságot, mégpedig Molnár Péter gútai vállalkozóét. Andruskó szintén az elsők között kezdett együttműködni a hatóságokkal, végül az ő ügyét külön tárgyalta a bíróság. A komáromi férfi 2019 októberében vádalkut kötött a Speciális Ügyészség (ÚŠP) ügyészével. Az STŠ szenátusa két hónappal később, decemberben mondta ki a jogerős ítéletet, 15 évnyi szabadságvesztést kapott.

Andruskó Zoltán

A botrányban fontos szerepet játszott az is, hogy 2019 nyarán a sajtó elkezdte kiszivárogtatni Kočner üzenetváltásait. A hatóságok ugyanis hozzájutottak ahhoz a telefonhoz, amelyen a vállalkozó a Threema nevű alkalmazást használta, abban a hitben, hogy ez egy olyan titkosított kommunikációs csatorna, amelyet nem lehet feltörni. A telefont egyébként Kočner közeli embere, Peter Tóth korábbi SIS-ügynök juttatta el a rendőrséghez. Tóth a vád alapján részt vett Kuciak megfigyelésében, még mielőtt a gyilkosságot végrehajtották volna.

Az üzenetekből kiderült, hogy Kočner nagyon sok közéleti funkciót betöltő személlyel kommunikált – politikusokkal, bírákkal, ügyészekkel.

Ennek eredményeként kirajzolódott egy hatalmas korrupciós háló, amely az egész szlovák igazságszolgáltatást átszőtte. Az érintettek közül többek ellen már eljárás zajlik, például Mónika Jankovská, az igazságügyi minisztérium egykori államtitkára ellen is.

A per

A Kuciak-per első tárgyalási napját 2020. január 13-án tartották. A négy vádlott közül továbbra is csak Marček ismerte el a bűnösségét, a másik három vádlott tagadott. Ennek eredményeként Marček ügyét is külön tárgyalta a bíróság, aki végül 25 évnyi szabadságvesztést kapott. Így szeptember 3-án, az ítélethirdetés során már csak Kočner, Zsuzsová és Szabó állt a szenátus elé. Utóbbit a bíróság bűnösnek találta, és Marčekhez hasonlóan 25 évet kapott, annak ellenére, hogy végig tagadta bűneit. Kočnert és Zsuzsovát azonban felmentették a gyilkosság megrendelésének vádja alól, mivel a szenátus szerint az ügyészek nem mutattak be egyetlen közvetlen bizonyítékot sem az említett személyek ellen, a közvetett bizonyítékok láncolata pedig nem bizonyult elég szilárdnak az ítélet meghozatalához.

A speciális ügyész fellebbezett a döntés ellen, így az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely visszadobta azt a Specializált Büntetőbíróság elé.

Az újratárgyalás

A Kuciak-per újratárgyalása 2022. február 28-án kezdődött. Az ügy közben bonyolódott, mert a hatóságok 2021 júniusában vádat emeltek Kočner ellen az ügyészek meggyilkolásának előkészítése miatt, a bíróság határozata értelmében pedig összevonták a két pert. A vád szerint azelőtt, hogy Kočner Kuciak likvidálása mellett döntött, el akarta tenni láb alól Maroš Žilinkát és Daniel Lipšicet, akik veszélyt jelenthettek a piszkos üzletei lebonyolítására. Kočner állítólag meg is tette a szükséges lépéseket, Zsuzsován keresztül felvette a kapcsolatot Andruskóval, aki eljuttatta a „megrendelést” Szabóhoz és Marčekhez.

Alena Zsuzsová

Ekkor történhetett a már említett 20 ezer eurós kifizetés is. A két férfi el is kezdte az ügyészek megfigyelését, de a gyilkosságot végül nem sikerült végrehajtani, mivel azok rendkívül elővigyázatosak voltak, és egyetlen jó alkalom sem adódott a kivégzésükhöz. Andruskó ezt követően Dušan Kracinához fordult, aki a szerb Darko Dragićot ajánlotta végrehajtónak. Végül azonban ő sem járt sikerrel. A harmadik ügyész, Peter Šufliarsky meggyilkolására már a Kuciak-gyilkosság után, 2018 nyarán érkezett a megrendelés, de a rendőrségi akció végül ezt is meghiúsította.

Az újraindult perben az egyik kulcsfontosságú mozzanat az volt, hogy Szabó Tamás bevallotta, Andruskó valóban megrendelte nála az ügyészek kivégzését. 

Szabó Tamás

Emiatt a szenátus külön eljárásban tárgyalja az ügyét. A többi vádlott az ítélethirdetés pillanatáig tagadta, hogy közük lenne a felhozott vádakhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?