Csütörtöktől már a tizenhat éven felüliek is jelentkezhetnek az oltásra

koronavírus-vakcina
Pozsony |

Csütörtöktől már a 16 évnél idősebb lakosok is kérhetik a Covid-19 elleni védőoltást – jelentette be kedden Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt) a Markiza televízió Na telo plus című műsorában.

A miniszter tájékoztatása szerint a vakcinák közül választani egyelőre nem lehet, a jelenlegi ellátás mellett ez kontraproduktív lenne. A 70 év felettiek kísérője nem csak akkor kapja meg az oltást, ha a kísérő az idős ember rokona.

Lengvarský elmondta, május végéig megközelítőleg egymillió adag Pfizer/BioNTech vakcina érkezik Szlovákiába, és ha az oltási kampány jól halad, június végére mindenki, aki kéri, legalább az első oltást megkaphatja.

 Az egészségügyi tárca vezetőjének tájékoztatása szerint a gyülekezési korlátozást egy hét múlva felülvizsgálhatják, de szerinte még legalább két-három hétig érvényben marad a rendelkezés. A miniszter szerint tekintettel a világjárványra és a kórházakban uralkodó „nem teljesen stabil” helyzetre, továbbra is szükség van arra, hogy érvényben maradjon a veszélyhelyzet.

Elmondta, hogy az országos tesztelés kérdését június végéig meg kell oldani, mivel akkor több mobil tesztelőpont szerződése lejár. A miniszter arra számít, hogy a nyári szezon után megérkezik az új típusú koronavírus-járvány harmadik hulláma, és vele együtt az új vírusmutációk. A szennyvizet is ellenőrizni akarja, és csak a járványgócokban tesztelni. A tárcavezető azt mondta, reméli, sikerül nyomon követni a fertőzöttek kontaktusait.

Lengvarský feltételezi, hogy minisztersége ideje alatt foglalkozhat a pozsonyi Rázsochy kórház kérdésével is. Jelezte, hogy a kórházakat reprofilizálják, és optimalizálják a működésüket. Azt nem gondolja, hogy a jelenlegi kormányzati ciklusban bevezetnék, hogy csak egy egészségbiztosító működjön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?