Csak a jövő héten ül össze újra a parlament

Boris Kollár

Jövő kedden, november 8-án reggel 9-kor folytatódik a parlament ülése, amelyet kiberbiztonsági incidens miatt kellett megszakítani a múlt héten – tájékoztatott Boris Kollár (Sme rodina) házelnök, hozzátéve, hogy az ügyben feljelentést tettek, a rendőrség vizsgálja, hogy kibertámadás történt-e, vagy valaki mulasztást követett el.

„A feljelentést megtörtént, a rendőrség kivizsgálja, meglátjuk, szabálysértés történt-e vagy bűncselekmény, és mik a további lépések” – mondta Kollár. Szavai szerint az egyik képviselő okozta az incidenst a kulturális bizottság helyiségében, azt nem akarta elárulni, hogy kormánypárti vagy ellenzéki képviselőről van-e szó.

Az incidenst Róbert Halák, az OĽaNO képviselője okozta, írta a Noviny Plus hírportál. Halák ezt megerősítette, a szándékosságot cáfolja, de azt beismerte, hogy hibázott. „Láttam egy szabad kábelt, nem is figyeltem oda rendesen, a kollégákkal beszélgettem, miközben csatlakoztattam. Fogalmam sem volt, hogy zároltam valamilyen rendszert” – mondta Halák. Hozzátette, hogy még pénteken vallomást tett a rendőrségen. Azt is elmondta, az OĽaNO-frakcióban nem beszéltek a felelősségre vonásáról.

Kollár elmondta, először 10.43-kor észlelték, hogy gondok vannak, majd elkezdett összeomlani a belső hálózati rendszer, kéretlen kommunikáció miatti rendkívüli leterhelés következtében.

A házelnök hozzátette, a parlament bevezeti a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) összes ajánlását. Emellett jelentést kért arról, hogy miért nem volt védett az a pont, ahol a probléma előállt. Feltette a kérdést, hogyan fordulhat elő, hogy egy ilyen banális dolog miatt leblokkol az egész parlament. Azt is kijelentette, ha beigazolódna a szándékosság, feltehetően felelősségre vonják a vétkest.

Kollár leszögezte, visszautasítja az SaS összeesküvés-elméletét, hogy azért szakadt félbe az ülés, mert a kormánypártok nem tudtak megfelelő számú szavazatot garantálni. Szerinte aznap elegendő kormánypárti képviselő volt a parlamentben a javaslatok megszavazásához. „Más párttól vártam volna ilyesmit, nem az SaS-től” – mondta Kollár, hozzátéve, hogy az SaS kifogásolja a parlament blokkolását, de időnként szintén ehhez folyamodik.

Az SaS visszautasítja Boris Kollár kijelentéseit. Anna Zemanová, az SaS frakcióvezetője megjegyezte, már a múlt héten kiderült, hogy nem hackertámadás érte a parlamentet, és már ellenőrizni lehetett volna a szavazóberendezés működését. Mint mondta, a parlamentben káosz uralkodik, és normális országban lemondana a házelnök. Azt is kifogásolja, hogy Kollár önkényesen döntött az ülés elnapolásáról egészen november 8-ig. A házelnök szerint a többség egyetértett ezzel.

Az ülés folytatása előtt próbaszavazásokat tartanak és ellenőrzik az egész rendszert. Ha megkezdődik a rendes szavazás, egy óra után szünetet rendel el, mert Kollár szerint rengeteg javaslatról kell voksolni és nagyon oda kell figyelniük a képviselőknek.

Peter Pčolinský (Sme rodina), a parlament alelnöke szintén azt hangsúlyozta, le kell tesztelni a rendszert, mert nagyon fontos törvényekről fognak szavazni, például a jövő évi költségvetésről.

Az ülést október 27-én kellett megszakítani műszaki problémák miatt. Kollár korábbi tájékoztatása szerint súlyos kiberbiztonsági incidens történt. Aznap több tucatnyi törvényjavaslatról kellett volna szavazni, amelyeket az előző napokban vitatott meg a törvényhozás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?