Čentéš „meggyóntatta” Matovičot

Pozsony |

<p>Kihallgatták tegnap a főügyészségen Igor Matovič független képviselőt egyes képviselőtársai állítólagos korrupt magatartásának ügyében. Az újságíróknak nem akart konkrétumokat elárulni, vallomásáról csupán annyit mondott: „olyan érzésem volt, mint a gyónáson, mindent kibeszélhettem magamból.”</p>

Matovič arról próbálta tegnap meggyőzni az ügyészséget, hogy a politikai pártok jelölései az egyes állami cégek, vagy intézmények posztjaira korrupciónak számítanak. Néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta a Sme napilapnak, hogy a jelölések kapcsán az SDKÚ, a KDH és a Híd képviselőit érintő korrupcióról is hallott. Mint mondta, a kihallgatás során 15 kérdéskört tekintettek át, s ezek közül csak az egyik volt kapcsolatos a kormánypártok jelöléseivel. Állítólag konkrét neveket is említett, de az újságíróknak nem akart erről többet mondani. Legközelebb írásos bizonyítékokat kell benyújtania az ügyészségnek.

Pavel Nechala, a Transparency International (TIS) jogásza szerint aligha lehet a jelölések kapcsán korrupcióról beszélni, hiszen büntetőjogi szempontból igazolni kellene, hogy az illető kenőpénzt fogadott el a kinevezésért. Maguk a jelölések szerinte törvényesek, a probléma azzal van, hogy gyakran nem szakemberek kerülnek ezekre a posztokra.

Grigorij Mesežnikov politológus úgy véli, Matovič retorikája egyszer ellene fordulhat. „Ha politikai pártot alapít, akkor könnyen kerülhet majd olyan helyzetbe, hogy bizonyos posztokra saját embereit kell majd ültetnie” – állítja a politológus.

A független képviselő beidézését egyébként Dobroslav Trnka főügyészhelyettes kezdeményezte, de a kihallgatást a parlament által újonnan megválasztott főügyészre, Jozef Čentéšre bízta. Matovič elmondta: vallomása a pártjelölések első kemoterápiája volt. További részletek az Új Szó mai nyomtatott kiadásában. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?