Čaputová szerint a NATO szlovákiai jelenléte "felelős és szükséges megoldás"

j

Zuzana Čaputová, a Szlovák Köztársaság elnöke felelős és szükséges megoldásnak tartja a saját védekezőképességünk megerősítését az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) országai által garantált kollektív biztonság révén. 

 

 Az államfő emlékeztetett, hogy Oroszország elfogadhatatlan követeléseket támasztott Szlovákiával szemben is. "A Kreml tavaly decemberi hivatalos követelései között szerepelt az is, hogy az egykori kommunista országok, amelyek beléptek a NATO-ba, mondjanak le arról a jogukról, hogy Oroszország beleegyezése nélkül segítséget fogadhassanak el a szövetségeseiktől" - mutatott rá az államfő, hozzátéve: ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a NATO segítségnyújtás melletti elköteleződése válság idején csak üres ígéret maradna. "Úgy vélem, hogy az ilyen követelések elbagatellizálása elfogadhatatlan biztonsági kockázatot jelentene Szlovákia számára, különösen annak fényében, hogy ezeket annak az országnak a vezetői fogalmazták meg, amely három héttel ezelőtt indokolatlanul megtámadta a szomszédját" - jegyezte meg Čaputová.  Az államfő szerint Moszkva a szomszédos országokra orosz befolyási övezetként tekint, és ha Vlagyimir Putyin elfoglalná Ukrajnát, Szlovákia keleten Oroszországgal válna határossá.

A NATO ún. megerősített előretolt jelenlétével kapcsolatban az elnök asszony kijelentette: az semmiképpen sem tekinthető a szuverenitásunk feladásának, ahogy a Kreml-barát szlovák politikusok állítják. "Éppen ellenkezőleg, ez éppen hogy a szuverenitás megerősítése és a mi biztonságunkat is védelmező partnerek iránti bizalmunk kinyilvánítása" - fejtette ki. Hozzátette: egy katonai konfliktus Európában már nem csupán elméleti lehetőség, hanem valóság, és ehhez kell igazítanunk a saját biztonságunkat is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?