Čaputová: Ma nemzetközi nőnapot ünnepelünk, de nem üres szavakkal vagy csokrokkal, hanem a nők erejét ünnepelve

Zuzana Čaputová

Nemcsak a nők és lányok jelenlegi generációja, hanem a jövő generációi érdekében is többet kell tenni a társadalmi változásokért – mondta Zuzana Čaputová államfő a nemzetközi nőnap alkalmából tartott beszédében utalva a nők elleni erőszak „kezeletlen, sőt burkoltan elfogadott problémájára”.

Hozzátette, a probléma kezelésében az újonnan létrehozott SME TU platform is jelentős szerepet vállalhat. Mint mondta, a kezdeményezés célja nemcsak azon nők összefogása, akik az erőszak különböző formáival találkoztak, hanem azon nők és férfiaké is, akik nem tekintenek el e problémától.

Čaputová szerint a platform további célja erősíteni az erőszak áldozatainak támogató hálózatát „a konkrét szakmai segítségnyújtástól kezdve a társadalmi változásokra való nyomásgyakorlásig”. A nyilvánosságot felszólította, a közösségi hálón csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

A platform tevékenységei közé tartozik az erőszakot elszenvedő nők kérdéseivel foglalkozó nők és férfiak találkozója, amelyet a közeljövőben az ország több pontján is megtartanak.

Čaputová a beszédében a nők előtt álló egyéb akadályokról is szót ejtett, többek között a méltányos bérezés és a karrierépítés terén tapasztalható egyenlőtlenségek kérdését. „Nőnek lenni bizonyos esetekben még mindig hátrányt jelent. Nem a tulajdonságok hiánya miatt, hanem a sok előítélet miatt” – zárta mondandóját az államfő.

Kifejezte továbbá, hogy eltökélt szándéka, hogy az egyenlőségért folytatott küzdelemben az erős női vezetők nyomdokaiba lépjen. „Ma valóban a nemzetközi nőnapot fogjuk ünnepelni, nem üres szavakkal vagy csokrokkal, hanem a nők erejét ünnepelve, hogy kiálljanak önmagukért, szabadságukért és méltóságukért” – jelentette ki az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?