Zuzana Čaputová államfő hétfőn elnöki kegyelemben részesített egy 41 éves nőt, bizonyos J. G.-t, akit 2018-ban jogerősen nyolc hónapra ítéltek kiskorúak erkölcsi nevelésének veszélyeztetése miatt. Az illető két gyereke igazolatlanul hiányzott az iskolából. A TASR hírügynökséget Martin Strižinec elnöki szóvivő tájékoztatta hétfőn.
Čaputová megkegyelmezett egy nehéz élethelyzetbe került édesanyának
J. G. elítélt több gyermek édesanyja, a legfiatalabb közülük mindössze kétéves. A gyerekek apját ugyanezért a bűncselekményért szintén nyolc hónapra ítélték, a büntetését már letöltötte. „Ha az elítélt nő megkezdené a börtönbüntetése letöltését, a családfenntartó édesapa nem tudna gondoskodni a három legkisebb gyerekről, akik még nem járnak iskolába, viszont az édesanyjuk egész napos gondoskodásban részesíti őket. A családra a községben nincs panasz” – mutatott rá Strižinec.
J. G.-t most ítélték el először. Az iskolaköteles gyerekei azóta már látogatják az iskolát, nincsenek igazolatlan hiányzásaik.
Az államfő a kegyelmi kérelem elbírálásakor a jogi aspektusok mellett figyelembe vette az elítélt családjának összetett szociális helyzetét, valamint azt is, hogy az édesanya bizonyította: képes és akar is gondoskodni a gyerekeiről, az iskolalátogatás terén pedig jelentős javulás mutatkozik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.