Čaputová: Legfőbb ideje, hogy a kormány bemutassa, mit kezd az áremelkedéssel

Zuzana Čaputová

Legfőbb ideje, hogy a kormány bemutassa, milyen megoldást dolgozott ki a folytatódó áremelkedésre – hangsúlyozta Zuzana Čaputová államfő. Az elemzők szerint az áremelkedés az alacsony jövedelmű háztartások költségvetését viseli meg leginkább.

A Pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet néhány napja figyelmeztetett arra, hogy az infláció éves összehasonlításban, márciusban 10,4 százalékra emelkedett. A koronavírus-járvány és az energiaárak emelkedése miatt kialakult helyzet az orosz invázió következtében tovább romlott. A fogyasztói árak ilyen mértékű emelkedésére 22 éve nem volt példa Szlovákiában. A drágulás főleg az energiaárakat, a lakhatást és az élelmiszerárakat érintette.

„Az elmúlt néhány hónapban talán nem telt el úgy hét, hogy ne figyelmeztettem volna a kormányt, hogy ebben a helyzetben a polgároknak segítségre van szükségük – elsősorban a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek, a többgyermekes családoknak és az alacsony bevételű nyugdíjasoknak” – állapította meg az államfő a közösségi oldalán.

A célzott, ismétlődő segélynyújtást – a lakhatási támogatást - jó dolognak tartja, mert ez a legsebezhetőbb csoportoknak segítene megbirkózni a megemelkedett költségekkel, ugyanakkor „nem indítana el egy olyan inflációs spirált, mint az áfacsökkentésről vagy az egyszeri támogatások kifizetéséről szóló általános intézkedéscsomagok”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?