Čaputová: Egyes politikusoknál hideg számítás a gyűlöletkeltés

Zuzana Čaputová

Egyes politikusok színtiszta számításból tesznek gyűlöletkeltő kijelentéseket, hogy meglovagolják a társadalmi elégedetlenség hullámait és politikai pontokat gyűjtsenek – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a prágai Károly Egyetem Szociológiai Karának hallgatóival folytatott beszélgetésén.

„Sok politikus nem tudatosítja a hatalmát, a szavak hatalmát, ez a gyűlöletkeltő megnyilvánulásokkal kapcsolatban is elmondható” – jelentette ki az államfő. Ám szerinte ez még a jobbik eset, a másik az, amikor nagyon is tudatában vannak szavaik súlyának és szándékosan, számításból tesznek bizonyos kijelentéseket. „Csak azért, hogy növeljék és meglovagolják az elégedetlenség hullámait” – tette hozzá.

„A szavaink és nézeteink súlya megsokszorozódik a medializálás által” – folytatta Čaputová, példaként felhozta, hogy megválasztása előtt, egyszerű állampolgárként sokkal kisebb súlya volt az ő kijelentéseinek is. Ez is igazolja, hogy a politikusok komolyan befolyásolják, hogy milyen légkör uralkodik a társadalomban.

Az államfő az intoleranciáról is beszélt, mint mondta, aki bármilyen módon úgymond kilóg a sorból, az válik a leggyakrabban a gyűlölet céltáblájává.

A személyével kapcsolatos, nyilvánosan terjesztett hazugságokra is kitért a beszélgetés során. „Ez egy nagyon egyenlőtlen harc – a hazugságoknak mindig nagyobb, szinte korlátlan terük van, szemben az igazságéval” – mondta.

A hallgatók számára a tisztesség erejét emelte ki. „A tisztességes magatartás időként gyengeségként jelenik meg, mert visszafogott, nem kiabál, nem vitatkozik. Ugyanakkor az újkori történelmünkben óriási ereje és szerepe van” – jelentette ki az államfő, példaként éppen a bársonyos forradalmat hozva fel, amikor a társadalom ereje képes volt megváltoztatni a rendszert. „Emellett képesek voltunk tisztességesen elválni” – jelentette ki Csehszlovákia szétválása kapcsán.

A beszélgetés címe „A gyűlöletbeszéd és az intolerancia megnyilvánulásai és a demokrácia eróziója a közösségi média korában” volt, részt vett rajta az egyetem dékánja és akadémiai szenátusának több tagja.

Zuzana Čaputová a bársonyos forradalom előestéjén hagyományosan Csehországba látogat. Szerda délután a prágai várban találkozott Miloš Zeman államfővel, majd a Nemzeti sugárúton megkoszorúzta a Bársonyos forradalom emlékművét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?