Čaputová: A totalitárius rendszerben Ausztria a reményt jelentette számunkra

čaputová van der bellen
Pozsony |

A totalitárius rendszerben Ausztria a reményt jelentette számunkra, hogy túl a vasfüggönyön létezik a szabad világ.

Ezt a szabadságot ma is kötelességünk védeni – jelentette ki pénteken, első hivatalos ausztriai látogatásán Zuzana Čaputová államfő. A bécsi Hofburgban egyúttal köszönetet mondott vendéglátójának, Alexander Van der Bellenosztrák államfőnek, hogy 30 évvel ezelőtt Ausztria jó szomszédként segítő kezet nyújtott a szlovákoknak.

„Köszönjük, hogy megnyitották előttünk a határt, hogy hozzájárultak a vasfüggöny leomlásához és a demokratikus fejlődéshez Európának ebben a részében. Szeretném biztosítani önöket, hogy Szlovákia nem felejtette el mindezt, most is végtelenül nagyra tartjuk Ausztria akkori döntéseit. Ezért kötelességünk ma is közösen megvédeni a szabadságunkat” - mondta Čaputová, hozzátéve, meggyőződése szerint mindkét államfő képes alternatívát felvázolni országa állampolgárainak, ezek pedig a tisztességes politizálás, a tárgyszerű hozzáállás, a gyűlölködésmentes és a populizmust kizáró politika.

Van der Bellennel egyetértettek abban, hogy a két népet sokkal több dolog köti össze a közös határnál, és Szlovákia a legmélyebben integrálódott közép-európai tagállamok közé tartozik az EU-ban. „Az uniós tagságnak köszönhetően kétoldalú kapcsolataink minden korábbinál jobbak, és itt nemcsak a közös kulturális, oktatási és infrastrukturális projektekről van szó, hanem az élénk gazdasági kapcsolatokról is” - jelentette ki a szlovák államfő.

Rámutatott, hogy az osztrák cégek több mint 45 ezer embert foglalkoztatnak Szlovákiában, emellett pedig több tízezer szlovák állampolgár talált munkát és tudott érvényesülni Ausztriában.
 

Környezetvédelmi témák is szóba kerültek. „Régiónkban csupán a mi két országunk vállalta, hogy 2050-re eléri a szénmentes gazdaság bevezetését és ezért konkrét lépéseket teszünk. Az elnök úrral teljes mértékben egyetértünk abban, hogy az ehhez szükséges intézkedések elfogadásához személyesen is hozzá akarunk járulni és szorosan együttműködni” - szögezte le Čaputová, és egyúttal szlovákiai látogatásra hívta az osztrák elnököt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?