Bugár: Sakovát a munkája eredménye alapján ítéljük meg

Bugár Béla
Pozsony |

Denisa Sakovának, a Smer-SD párt belügyminiszter-jelöltjének lehetőséget kell adni, a munkáját pedig csak annak eredménye alapján lehet értékelni. Ezt Bugár Béla, a Most-Híd elnöke jelentette ki a koalíciós tanács keddi ülése után.

„Én mindig ugyanazt mondom, az adott minisztert az általa irányított tárcánál elért eredményei alapján értékeljük. Ugyanez vonatkozik Saková asszonyra is, ha kinevezik. Neki is meg kell adni a lehetőséget” – mondta Bugár. Hozzátette: az új belügyminiszterre sokfelől fognak nyomást gyakorolni, de a pártelnök meggyőződése, hogy ezekkel a kihívásokkal is képes lesz szembenézni.

A belügyminiszteri pozíció azután ürült meg, hogy Tomáš Drucker lemondott. Drucker úgy döntött, nem váltja le Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt, helyette ő maga távozik. A tárcát átmenetileg Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő vette át. Denisa Sakovát, a jelenlegi belügyi államtitkárt a Smer-SD párt jelölte belügyminiszternek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?