Budaj: Az MŽP zöld segélyvonalán lehet majd bejelenteni az állatkínzást

Budaj

A Környezetvédelmi Minisztérium (MŽP) zöld segélyvonalán lehet majd bejelenteni az állatkínzást.

A tárca az állatjogi ombudsmannal is együttműködik. Erről Ján Budaj (OĽANO) környezetvédelmi miniszter és Zuzana Stanová állatjogi ombudsman tájékoztatott a közös sajtótájékoztatóján. Monika Kozelová (OĽANO) parlamenti képviselő elmondta, hogy egy állatvédelmi törvény is előkészületben van.

Az állatjogi ombudsman és a zöld segélyvonal együttműködése tavaly óta tart. A kezdeményezés segélyvonalát, amelyen eddig a bejelentéseket fogadták, összevonják a zöld segélyvonallal.

A mi segélyvonalunk már nem lesz elérhető, pontosabban az az üzenet lesz rajta, mely szerint a szakembereinkkel a zöld segélyvonalon lehet felvenni a kapcsolatot

– jegyezte meg Stanová.

A zöld segélyvonal készen áll. Tudatosítjuk, hogy az állatvédelmen belül az eddiginél több lesz a bejelentés, hiszen a polgári társulás segélyvonala megszűnik. Ugyanúgy fogunk eljárni, mint a környezetvédelem más területein történő eseteknél” – közölte Adriana Veselá, a zöld segélyvonal vezetője.

Budaj rámutatott: az állatok védelme kettéoszlik a környezetvédelmi és a földművelésügyi tárca között. A Környezetvédelmi Minisztériumban a védett állatokkal foglalkoznak, az agrártárcánál pedig a többi állattal, beleértve a háziállatokat is. Az állatok elosztásának kérdését Budaj szerint a készülő állatvédelmi törvény oldhatja meg.

Az állatkínzások ellenőrzését az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelőség (ŠVPS) végzi, amely Kozelová szerint alá van becsülve mind a finanszírozás, mind a személyzet tekintetében. Az állatkínzást az állami állatorvosok is végezhetnék az állammal kötött szerződés keretében – javasolta Kozelová. Hozzátette: a készülő törvény állatkínzás esetén a környezetvédelmi rendőrségnek is szabad kezet adna.

A zöld segélyvonal 8:00 és 18:00 között hívható a minisztérium honlapján közzétett telefonszámon, de e-mailben is lehet bejelentést tenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?