Bőkezűbb, de átláthatóbb lesz a rendszer

Pozony |

<p>Jövőre már adójuk 2 százalékát ajánlhatják fel a cégek a civil szervezeteknek, de csak akkor, ha legalább az adójuk 0,5%-val azonos összeget saját nyereségükből is közhasznú célra fordítanak.&nbsp;</p>

Ebben állapodott meg tegnap Peter Kažimír pénzügyminiszter a civil szervezetek képviselőivel. Mivel a rendelkezés már a 2015-ös adóévre is érvényes, a civil szervezetek már jövőre nagyobb támogatásra számíthatnak. Jelenleg ugyanis a cégek legfeljebb adójuk 1,5 százalékáról rendelkezhetnek, erről is csak abban az esetben, ha az adó 1%-val azonos összeget a nyereségükből jótékony célra költenek. Ha csak az adójukból akarják támogatni a civileket, akkor csak 1%-ot ajánlhatnak fel. A pénzügy számításai szerint ez a módosítás jövőre mintegy 7 millió euró pluszt jelent a nonprofit szervezeteknek. A 2013-as adóévben a cégek mintegy 46,7 millió eurót ajánlottak fel civil szervezeteknek, a 7 millió eurós növekmény tehát csaknem 15 százalékos emelkedést jelent. A pénzügy és a civilek közti megegyezés része azonban a pénzek felhasználásának átláthatóbbá tétele is. Létrehozzák ugyanis a fogadó szervezetek nyilvántartását, amely az adminisztratív adatok mellett tartalmazni fogja a szervezet bevételeinek és kiadásainak adatait is. Az adóhatóság egyben lehetőséget kap arra, hogy tájékoztassa a támogatottat arról, hogy kitől kapott támogatást. „A megegyezés fontos része az is, hogy biztosítja a rendszer stabilitását, vagyis a jövőben nem fog változni” – jelentette ki Marcel Zajac, a civil szervezetek kamarájának képviselője. (lpj, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?