Blanár az orosz fél kérésére találkozott Lavrovval

Juraj Blanár

Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter a törökországi Antalyában a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén a konfliktusban részt vevő felek közötti béketárgyalások újrafelvételét és a harcok mielőbbi befejezését szorgalmazta. Továbbá hangsúlyozta, hogy annak, ami most Ukrajnában zajlik, soha nem lett volna szabad megtörténnie – derül ki a külügyminisztérium közleményéből. Blanár az orosz fél kérésére találkozott Lavrovval.

„Párbeszéd nélkül soha nem lesz diplomáciai megoldás a válságokra, és diplomáciai megoldás nélkül nem lesz vége a háborúknak” – mondta Blanár a találkozó után. Az orosz diplomácia vezetőjével a szlovák kormány álláspontját is közölte, miszerint az orosz–ukrán konfliktusnak nincs katonai megoldása.

„Tájékoztattam őt a szlovák kormány álláspontjáról is, amely a nemzetközi jog olyan alapvető elveinek tiszteletben tartásán alapul, mint a tagállamok területi integritása és szuverenitása, amelyet az ENSZ Alapokmánya rögzít. A konfliktusban részt vevő felek közötti béketárgyalások újrakezdésére és a harcok mielőbbi befejezésére szólítottam fel” – mondta Blanár.

Hozzátette, Szlovákia ellenzi, hogy bármilyen vasfüggöny jöjjön létre Oroszország és az Európai Unió között. „Olyan megoldásokat kell keresni, amelyek garantálják a biztonságot és a békét” – tette hozzá. Biztosította Lavrovot arról is, hogy Szlovákia nem küld szlovák katonákat ukrán területre.

A Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök által Antalyába összehívott diplomáciai fórumon több mint 20 állam- és kormányfő, 60 külügyminiszter és két tucat nemzetközi szervezet képviselője vett részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?