Blahának minden olyan bejegyzését törölnie kell, amelyben hazaárulónak nevezi Čaputovát

g

 Zuzana Čaputová államfő egy Facebook-bejegyzésben közölte, a bíróság kötelezte a Smer képviselőjét, Ľuboš Blahát, hogy törölje azon bejegyzéseit, amelyekben az elnököt hazaárulónak vagy idegen hatalmak ügynökének nevezi, illetve felszólította, hogy a továbbiakban ne terjesszen hazugságokat az elnökről. 

A Pozsonyi Járásbíróság szerint Blaha megsértette az elnök személyes jogait. A vádlott kijelentései, amelyekben az elnököt súlyos bűncselekményekkel vádolja, és amelyekkel célja, hogy az alperessel szemben negatív érzéseket keltsen, nem védhetők szólásszabadsággal, mivel hiányzik belőlük a tényszerű, racionális érvelés, illetve az állítólagos tények magyarázatára és bizonyítására tett kísérlet - közölte a bíróság.

Az elnök rámutatott, a verbális támadások azért súlyosak, mivel nem tényekre alapoznak, hozzátette, hogy mint közszereplő nem köteles elviselni a nyílt zaklatást és a személyét ért indokolatlan bűntényekkel való vádaskodást.

„Ľuboš Blaha saját világot teremtette a manipulációkból és szemenszedett hazugságokból. A közösségi hálón naponta rengeteg sértést zúdít a választott embereket” – tette hozzá az államfő.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?