Bevételeink többségét elviszi az állam

bankjegyek
Pozsony |

Tavaly tovább nőttek az adóterhek Szlovákiában – derül ki a Milan Rastislav Štefánik Konzervatív Intézet legfrissebb elemzéséből. A megkeresett összeg több mint felét viszi el az állam.

Az M. R. Štefánik Konzervatív Intézet és a European Investment Centre (EIC) közös felmérésének az előnye, hogy nem csupán a fizetésből közvetlenül levont adókat és járulékokat vizsgálja, hanem például az áfát és a jövedéki adókat is, amelyeket közvetve, a vásárlás során fizetünk ki. „Mindezt figyelembe véve az állam tavaly az alkalmazottak által megkeresett összeg 63,75 százalékára tette rá a kezét, az előző évi 62,5 százalékhoz képest, míg 2014-ben ez csupán 60 százalék körül mozgott” – nyilatkozta Peter Gonda, az intézet igazgatója.

A most közzétett felmérés számítási módszere szerint a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 233 napon keresztül, vagyis nagyjából augusztus 22-éig csak az államra dolgozunk, ami csaknem két héttel több, mint 2015-ben. A Konzervatív Intézet elemzői egy 1092 eurós bruttó bérrel rendelkező alkalmazottat vettek alapul, akinek a teljes havi munkaerőköltsége 1543 euró. A munkáltató és az alkalmazott által fizetett közvetlen és közvetett adók és járulékok ezt 984 euróval csökkentik, az alkalmazottnak így valójában csak a teljes bérköltség 36,25 százaléka marad. A munkájáért így ténylegesen csak 559 euró értékű áruhoz és szolgáltatáshoz juthat hozzá, a többit az állam viszi el adók és járulékok formájában.

„A legnagyobb összeget, az alkalmazott által megkeresett pénz csaknem 42 százalékát a jövedelemadó és a szociális járulékok fölözik le, a jövedéki adók részaránya 3,2, az áfáé pedig 8,4 százalék” – mondta Jakub Šimek, a Konzervatív Intézet szakembere. Az adóbevételek több mint 77 százaléka az államot, 10 százaléka a helyi önkormányzatokat, 9,5 százaléka a magáncégeket, 3,4 százaléka a megyei önkormányzatokat, 0,02 százaléka pedig az EU-t illeti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?