Bekapcsolva maradt mikrofon: Kollár azzal fenyegette koalíciós partnereit, hogy Mikulec leváltása mellett szavaz

Boris Kollár

Ez már nem vicces” – mondta zárt ajtók mögött a házelnök Martin Borguľa (Sme rodina) meggyanúsítása után.

 

A Denník N írja,k hogy a házelnöknek bekapcsolva maradt a mikrofonja, miközben a parlament ülése előtt már elkezdték az élő közvetítést, és mindenki hallotta, hogy miről beszélnek zárt ajtók mögött a koalíciós partnerek.

A lap szerint bár a megszólalások rövidek, mégis előrevetíthetnek egy újabb koalíciós válságot. „Ez már nem vicces” - mondja Kollár, majd hozzáteszi: „Mikulec leváltása mellett fogok szavazni, mondom.”

Bár nem hallani, de úgy tűnik, Jana Bittó Cigániková megkérdezte tőle, hogy miért tenne így. „Mert ő a felelős" - válaszolja a parlament elnöke. A Smer Mikulec visszahívására irányuló indítványáról holnap szavaznak, Robert Fico Smer-elnök kiadatásáról pedig csütörtökön lesz szavazás – írja a Denník N.

Jana Bittó Cigániková, az SaS parlamenti képviselője megerősítette, hogy valóban történt ilyen beszélgetés. „Érzelmekker reagált (a házelnök), bármit is hallottak, én nem tekinteném véglegesnek. Megvárjuk, mi lesz a szavazáson. Aztán majd meglátjuk."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?