Befejezték Lučanský halálának rekonstruálását

Milan Lučanský

Milan Lučanský volt országos rendőrfőkapitány halálának rekonstruálása január 25-én tíz órán át tartott. A vizsgálaton igazságügyi szakértők, nyomozók, az áldozat családjának ügyvédjei, ügyészek és Maroš Žilinka főügyész vettek részt.

A pluska.sk szerint a rekonstrukció célja annak tisztázása volt, hogy Lučanský hogyan szerezte a szemén a 2020. december 9-i sérülést, valamint a december 29-én elszenvedett sérüléseket, amelyek következtében másnap meghalt.

Az eperjesi börtön falai mögött közel tíz órát töltöttek a rekonstruálásban részt vevő csoport tagjai, akik végül a főbejáraton távoztak. Egyedül Žilinka hagyta el a börtönt egy órával korábban a hátsó bejáraton keresztül.

„Az eljárás során szerzett ismereteket alaposan elemezni fogjuk az ügyben való jogi döntés érdekében” – mondta Marián Spišák, az Eperjesi Kerületi Ügyészség szóvivője. A pluska.sk továbbá közölte, hogy a volt rendőrfőkapitány december 9-én szerzett szemsérülését illetően nem zárták ki, hogy azt egy esés során vagy egy másik személyre mért ütés során szerezte.

Az ügyet egy független bizottság is megvizsgálta. A tagjai azonban nem találtak olyan körülményeket, amelyek cáfolnák, hogy Lučanský öngyilkos lett.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?