Balog Beáta: Jogászokkal egyeztetünk a sajtószabadság védelmének témájáról

újság k

Jogászokkal egyeztet a sajtószabadság védelmét szolgáló további lépésekről a SME című napilap Robert Fico (Smer) miniszterelnöknek arra a döntésére reagálva, hogy felfüggesztette a kommunikációt egyes médiumokkal. A TASR hírügynökséget Balog Beáta, a napilap főszerkesztője tájékoztatta a lépésről.

A főszerkesztő emlékeztetett, hogy Fico eddig sem állt szóba az említett szerkesztőségekkel, ezeknek nem ad interjút, és a szerkesztők kérdéseire már régóta sértegetésekkel válaszol, például azzal, hogy a nemzet ellenségei. „A különbség csupán annyi, hogy most miniszterelnöki pozíciójából legitimálja a szerkesztőségünk elleni támadásokat, és hivatalosan is baráti és ellenséges médiumokra osztja a sajtót, az alapján, hogy milyen a viszonyuk a kormányhoz. Fico tagadja, hogy a média feladata ellenőrizni a kormányt. Ha nem hajlandó válaszolni az újságírói kérdésekre, egyik alapvető küldetésében korlátozza a sajtót" – hangsúlyozta Balog Beáta.

A SME főszerkesztője rámutatott, hogy a miniszterelnök olyan sajtótermékeknek nyújt tájékoztatást, amelyek gyakran összeesküvés-elméleteket terjesztenek, nem átlátható a tulajdonosi struktúrájuk, és nem tesznek fel neki kritikus kérdéseket. „A miniszterelnök nagyon téved, ha azt feltételezi, hogy megfélemlítheti a szerkesztőségünket, vagy kiprovokálhatja az öncenzúrát.

A kormányfő megszakította a kommunikációt a Markíza televízió, a Denník N és a SME című napilap, valamint az Aktuality internetes portál szerkesztőségével. Azt állítja, nem tesznek eleget annak a kötelességüknek, hogy valósághűen, sokoldalúan és időben tájékoztassanak. Hétfőn a pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészkarának több újságíróhallgatója tiltakozott a kormányhivatal épülete előtt a kormányfő hozzáállása miatt.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?