„A korrupció tőlünk függ”

balikgomba
Gombaszög |

Javult a helyzet az uniós források merítése terén – jelentette ki Balík Péter, a hivatalnokkormány régiófejlesztési minisztere a Napunk által szervezett beszélgetésen a Gombaszögi Nyári Táborban. A tárcavezető szerint 4,3 milliárd euróról 3,7 milliárd euróra csökkent az összeg, amit sürgősen ki kell meríteni. 

Balík a beszélgetés elején elárulta, korábban több felkérést is kapott politikai pártoktól, ő azonban szakemberként tevékenykedik szívesebben. „Még nem jött egy olyan párt, amiben érvényesülni szeretnék. Megvannak az elveim és a politikai elképzeléseim, de soha ne mondd, hogy soha” – mondta majd hozzátette, nem a kulturális kérdésekkel szeretne foglalkozni, hanem szakmai alapon kíván érvényesülni, ilyen felkérést azonban egyelőre nem kapott. Azt azonban fontosnak tartja, hogy a magyar kisebbségnek legyen parlamenti képviselete.

Ami a minisztériumot illeti, nem érte túl sok meglepetés, miután elvállalta a funkciót a tárca élén. „Az első naptól kezdve tudtam, min szeretnék változtatni. Két hónap alatt már három szervezeti változást hoztam a minisztériumon belül” – tette hozzá azzal, a cél az EU-s források hatékonyabb kimerítése. Megjegyezte, a szakértői kormánynak korlátozott jogkörei vannak, ennek ellenére azonban bízik az előrelépésben. „Korlátozott a hatáskörünk, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk strukturált és mély változtatásokat elérni” – szögezte le.

Felzárkózó dél

A déli régiók leszakadását illetően elmondta, Közép-Szlovákiából érkezve maga is megtapasztalta a régiók közötti különbségeket. „Szinte minden nap szembesülünk vele, hogy délen nincs autópályánk” – mondta Balík. Úgy véli, az elmúlt évtizedekben megfeledkeztek ezekről a régiókról, ezeknek azonban nagyon sok lehetőségük van a fejlődésre. Példaként említette, hogy a rendszerváltás után az északi vonalon támogatták az autópálya megépítését. „Rossz döntéseket hoztak a 90-es években, nem szakmai, hanem politikai döntéseket” – hangsúlyozta. Úgy véli, ha akkoriban szakmai alapon születtek volna döntések, már régen elkészült volna a déli szakasz. Információi szerint a Pozsonyt Kassával összekötő autópálya 2030 környékére készülhet el. „Jelenleg az EU-s alapok 2014-2020-as program időszak kimerítésével küzdünk. Ebből már biztosan nem tudunk autópályába befektetni. Amin tudunk változtatni, az az új programidőszak. Már négy pályázati felhívást kihirdettünk. Ezekből próbáljuk majd támogatni az R7-est és az R4-est” – mondta.

Rámutatott, Szlovákiában jelenleg 40 milliárd euró az infrastruktúra deficitje, ezt azonban az uniós források összesítve sem fedezik, ezért nemcsak az EU-s támogatásokra, hanem az állami költségvetésre is támaszkodni kell. A miniszter szerint az elmúlt 10 évben sok beruházás megvalósult Dél-Szlovákiában. „A legtöbb beruházás a csatornázás és a szennyvíztisztító telepek építésére ment. Dunaszerdahelyen 22 millió eurót költöttünk a szennyvíz kezelésére, de sok egészségügyi projekt is támogatásban részesült a déli régiókban” – véli Balík, aki szerint ez még mindig nem elég, s további fejlesztésekre van szükség.

Leszögezte, az új programidőszakban a 12 milliárd eurós keretből 2 milliárd eurót egyenesen a régiókba juttatnak el. „Ők döntik el, a saját régiójukon belül az EU-s alapok ezen része mire megy el” – folytatta azzal, hogy a 12 milliárdos keretből lesznek központi pályázati felhívások is, de a pénz mindig a régiókban köt ki. Meggyőződése, hogy a dél-szlovákiai régiók az elkövetkező években fejlődni fognak. „Meg kell tanulnunk jobban tervezni” – mondta a beruházások előkészítésével kapcsolatban arra utalva, Szlovákiában eddig ad hoc döntések születtek, az országnak azonban hosszú távú, átgondolt tervekre van szüksége.

Magyar pénzek

A magyar kormány támogatásait pozitívumnak és nagyon jó lehetőségnek tartja a cégek és a helyiek szempontjából. Szlovákia szempontjából azonban szerinte szomorú a helyzet – nem tudja a saját régióit saját forrásokból támogatni. Balík leszögezte, nagyon fontos, hogy a magyar fél tájékoztassa a kormányt ezekről a beruházásokról, és megegyezéses alapon történjen a dolog. „Úgy gondolom, hogy segít a déli régióknak, de az ilyen beruházásokat előre meg kell beszélni a magyar kormánnyal” – folytatta azzal kiegészítve, Szijjártó Pétert arra kérte, ha nagyobb beruházások érkeznek Szlovákiába Magyarországról, tájékoztassák előtte a szlovák kormányt.

Elbénázott milliók

Az uniós pénzek margójára elmondta, javult a helyzet. 4,3 milliárdról 3,7 milliárdra csökkent az összeg, másfél hónap alatt tehát 600 millió eurót merített ki Szlovákia. „A 3,7 milliárdból 1,1 milliót tudunk az energiaárak kompenzálására fordítani. A 2,6 milliárdból 350 millió euró megy az önkormányzatoknak az ukrán menekültekkel kapcsolatos kiadásokra. Körülbelül 2,2 milliárd eurót kell standard projektekre kimeríteni az év végéig. Nagyon úgy néz ki, hogy nem fogjuk tudni az egész összeget felhasználni. Körülbelül 500 millió euró kerülhet vissza Brüsszelbe” – mondta. A merítés felgyorsítása érdekében a minisztériumokban elemzik az egyes projekteket és ez alapján igyekeznek gyorsabban és hatékonyabban meríteni az uniós pénzeket. A miniszter belátta, a bürokrácia ellenére korábban több korrupciós eset történt. „Sajnos ilyen bénák vagyunk a merítéssel” – ismerte el, majd hozzátette: „pápábbak vagyunk a pápánál”. „Az a célunk, hogy minél transzparensebben, problémamentesen próbáljuk ezeket a beruházásokat végrehajtani. Nagyon sok energiát fordítunk a folyamatokra és keveset az eredményekre” – mondta azzal, hogy szemléletváltásra van szükség, elsősorban azt kellene szem előtt tartani, meg tudjuk-e valósítani a pályázatot.

Ami a szakértői kormányt illeti, Balík szerint igyekszik megnyugtatni a társadalomban kialakul feszült helyzetet. Megjegyezte, nagyon polarizálódott az ország, ezért a hivatalnokkormány objektív érvekkel próbál fellépni. „Prioritásunk, hogy próbálunk a dezinformációk ellen harcolni” – tette hozzá. A tárcavezető röviden kitért a háború sújtotta Ukrajnára is, mondván Szlovákia álláspontja változatlan: „Támogatjuk Ukrajnát, és már most arról beszélünk, hogyan segíthetjük az újjáépítését.” Magyarország álláspontját a háborúhoz Szlovákia tiszteletben tartja, a miniszter szerint diplomáciai utakon próbálják közelíteni a két állam nézőpontját. „A diplomácia sokat változtathat ezen a jövőben. Főleg a diplomácián keresztül próbálunk ezekre a folyamatokra hatni” – magyarázta a szomszédos ország álláspontjára utalva.  

Sorsdöntő választás

Balík nem titkolta, az őszi előre hozott választás kimenetele nagyban meghatározza a személyes jövőjét is. Azt egyelőre nem tudja kire fog szavazni, de nem zárta ki, hogy a választás után külföldre költözik. Arról beszélt, a felmérések nem jósolnak sok jót. „Ez lehet egy olyan tényező, ami olyan döntést válthat ki bennem, hogy nem szeretnék újra ebben az országban élni” – árulta el. Arra a kérdésre, mi alapján fogja eldönteni, mely pártot választja, azt válaszolta: „Vannak olyan pártok, amelyeknek jók az elképzelései, de még nem voltak kormányon”. Emlékeztetett, az előző kabinettel szemben is nagyok voltak az elvárások, a minisztériumokat azonban nem tudták jól irányítani.

A szlovákiai magyar pártok körül kialakult helyzetet szomorúnak nevezte. „A szlovákiai magyaroknak össze kell tartaniuk” – hangsúlyozta azzal kiegészítve, össze kell fogni a közösség bomlasztása helyett. „Sajnos nem úgy látom a helyzetet, hogy a magyaroknak erős képviselete lesz a parlamentben” – mondta a magyar pártok sikerét megkérdőjelezve.

Újságírói kérdésre, mely szerint a szakértői kormány tud-e olyan mechanizmusokat beépíteni az uniós források merítésébe, amelyek visszaszorítják a korrupciót, külföldi tapasztalataira hivatkozva azt mondta: Lengyelországban úgy tekintenek a kérdésre, ha korrupció történik az uniós alapok lehívásánál, azzal a következő generációtól lopják el a pénzt. „A célnak az ország fejlesztésének kellene lennie, nem pedig annak, hogy az egyik napról a másikra meggazdagodjunk” – jegyezte meg azzal, a korrupció tőlünk – emberektől, cégektől, önkormányzatoktól függ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?